Levéltári Közlemények, 3. (1925)

Levéltári Közlemények, 3. (1925) 1–4. - ISMERTETÉSEK - Miskolczy Gyula: Lukinich Imre: A szatmári béke története és okirattára. (Magyarország újabbkori történetének forrásai) Budapest, 1925. / 262–264. o.

262 ISMERTETÉSEK tartozó minden magyar részéről köszönet és hála illeti meg a Történelmi Társulatot, annak nagynevű elnökét és a szerző Domanovszky Sándort e külsőleg is igen tetszetős, nemesen ízléses kötet kiadásáért. Érdeklődéssel várjuk a folytatását. DR. ÁNYOS LAJOS. Dr. Lukinich Imre: A szatmári béke története és okirattára. Magyarország újabbkori történetének forrásai. Budapest, 1925. Kiadja a Magvár Történelmi Társulat. VII+633 1. Régtől fogva korszakalkotónak tekintette a magyar történetírás a szatmári békét, de azt soha olyan tisztán nem éreztük, mint a Lukinich által közölt okmányok olvasásakor. Másfél század óta megosztotta már akkor a magyarságot a vallás kérdése; de a szigorúan katholikus Pálffy János leveleiben és a miniszteri konferencia jegyzőkönyveiben a szabad vallásgyakorlat már nem olyan kérdés, amely a béke művét veszélyeztethetné. Király és rendek éppen egy század óta Örökös gyanakvással ellenőrizték egymás cselekedeteit: 1711-ben, 8 évi háborúskodás után, az udvar és a felkelők egyaránt az egymásba vetett bizalmat hangoztatják, abban látják az őszinte kibékülés alapját, s Károlyi leveleiből lépten-nyomon kiérzik a meggyőződés, hogy a dinasztia túlsúlyával szemben csak a kompromisszum útja marad nyitva a rendek számára; a régi dacos rendiség, ha nem is tört össze, de kifáradt, békére vágyott. A Lukinich által közölt okiratanyag szervesen két részre oszlik: egy részük a szatmári béke megkötésének körülményeit tisztázza, nyomról-nyomra, úgyszólván napról-napra megmutatja, hogy mindkét félen mi volt a felfogás a kibékülés lehetőségéről ós útjairól, s két embernek, Pálffynak és Károlyinak működése miként vezetett a majtényi fegyverletételhez. Nem kevésbbé érdekesek azonban azok az okmányok sem, amelyek a lengyelországi emigráció felbomlását világítják meg, némelyikük szinte egy-egy lélektani tanulmány tárgyát képezhetné. A kuruccsapatok szomorú helyzetét a háború utolsó éveiben eddig is ismertük, de Pálffy János jelentései szerint a labancezredek ellátása ós hangulata sem volt sokkal rózsásabb, s ez a körülmény kétségkívül elsősorban hangolta a béke mellett az udvart. Azonban másfelől élesen kibontakozik Pálffy János alakja, aki feltétlen császárhűségét egy