Levéltári Közlemények, 3. (1925)

Levéltári Közlemények, 3. (1925) 1–4. - ISMERTETÉSEK - Miskolczy Gyula: Lukinich Imre: A szatmári béke története és okirattára. (Magyarország újabbkori történetének forrásai) Budapest, 1925. / 262–264. o.

ISMEBTETÉSEK 263 pillanatig sem tagadja meg, szívvel-lélekkel labanc, de amellett bátran hangoztatja magyarságát, s a rettenetesen elpusztított és kiélt ország látásától megindítva, jóakarattal elkövet mindent egy becsületes béke megkötésének érdekében. Nem csalódunk, ha Károlyinál ugyanezt a hangulatot véljük megtalálni, s e két nem hétköznapi ember cselekvésének rugóját elsőisorban magyarságában és józan belátásában keressük; ezért lépi át Pálffy megbizatása hatáskörét, ezért száll szembe Károlyi a fejedelem akaratával, s küzdenek, az egyik Béccsel, főleg a rosszindulatú, könyörtelen haditanáccsal, a másik az optimista lengyelországi emigrációval. Ámde Lukinich nem áll meg a főindítékok felderítésénél, hanem feltárja a finomabb lelki rugókat, női intrikákat, diplomáciai behatásokat is, s ez úton müvét főleg a két cselekvő vezér beható jellemzésével mélyíti el. Pálffyé rokonszenvének jórésze, aki leánya és azzal a saját példátlan megaláztatása után is helyén marad, csakhogy a béke nagy művét tető alá hozza; Károlyinál újra meg újra meg kell állapítania, hogy kettős játékot űzött a királlyal és a fejedelemmel, hogy önzetlensége nem állja ki a próbát, de szándékától bizonyos tisztaság és hazaszeretet nem vitatható el. Igaz, hogy a kuruc fővezér ritka ügyességgel bujkált egyszerre kétfelé is, de csak azért, hogy lehetőleg jó békét biztosítson Rákóczinak és a magyarságnak egyaránt, s a szatmári béke — ezt minden elfogulatlan bírálónak el kell ismernie — csakugyan elfogadható volt. Magyar szempontból bizonyos rokonszenvet nem vonhatunk meg az uralkodó személyétől és a titkos konferenciától sem, mert mindkettő a tisztességes kibékülés álláspontjára helyezkedett, úgyszólván a kiegyezési kísérletek első percétől kezdve. Amennyire érdekes és finomságokkal teli életet tükröznek a béketárgyalások történetére vonatkozó akták, annyira sivárak és ellenszenvesek azok, amelyek a lengyelországi emigrációval foglalkoznak. Rákóczi környezetének gyorsütemű felbomlása még csak érthető, hiszen élet- és vagyonbiztosság mellett mégis csak a legtöbb magyart hazahúzta minden jóérzése. Azt azonban csak feneketlen keserűséggel lehet olvasnunk, hogy mennyire gyűlölte a haditanács a fejedelem és Bercsényi személyét, s ártalmatlanná tételükre az orgyilkosságtól sem riadt vissza. Ettől az embertelen tervtől még a talpig katona ós császári Savoyai Eugen lovagiassága ós kitűnő politikai érzéke is undorral fordult el,