Levéltári Közlemények, 3. (1925)

Levéltári Közlemények, 3. (1925) 1–4. - ISMERTETÉSEK - Ányos Lajos: József nádor iratai. I. kötet, 1792–1804. Kiadta és magyarázatokkal kísérte Domanovszky Sándor. (Magyarország újabbkori történetének forrásai) Budapest, 1925. / 256–262. o.

ISMERTETÉSEK 257 közt is a legki valóbbat és legjellemesebbet, Józsefet, nevezte ki Magyarországra királyi helytartóvá (1795. július 20.). A kinevezéssel kapcsolatban (1795. augusztus 8.) bizalmas utasításokkal látta el öccsét, amelyeknek első része valláserkölcsi természetű s az életnek majd minden viszonyára kiterjedő intelmekből áll, a másik fele meg a Magyarországon célszerű kormányzás mikéntjét illető konkrét útmutatásokat tartalmaz. Az egészben véve igen szép és szerzőjének nemes szívérc, emelkedett lelkületére mutató „Instruction" olvasása közben jelentkező jó hatást erősen zavarja és rontja a magyar érzés számára tűrhetetlen és elviselhetetlen „Gesammtmonarchie" elvének kirívó hangsúlyozása. Amint a főherceg átvette (hivatalát, a titkos utasításokat követve, meglepő tájékozottsággal (de még meglehetősen bécsi szemüvegen látva!) kezdte értesíteni az uralkodót a magyarországi állapotokról, Buzgólkodott, hogy az ország „gutgesinnt" legyen, s a különböző hatóságok a császári akarat engedelmes eszközei legyenek. Eleinte a kormányzat ügyeit bátyjával bizalmas levelezés formájában beszélte meg, Önálló véleményt alig nyilvánított és csaknem teljesen a bécsi politika szellemében működött, híven teljesítve annak parancsait. Később azonban mindinkább a hivatalos felterjesztés formáját használja, kezd lassankint a maga lábán járni, a bécsi gondolkodásmód varázsától magát függetleníteni és Magyarországnak (amelynek 1796. november 12-e óta egyhangúlag megválasztott nádora volt) a dinasztia céljaival sokszor ellentétes érdekeit meggyőződéssel, őszintén és nyomatékosan képviselni. Valósággal megható az az átalakulás, amelyen a főherceg — és ez e könyv minden* olvasója előtt egészen nyilvánvaló — a magyarok közt élve fokról-fokra átmegy. Idegen származása és még idegenebb nevelése ellenére a nemzetünkkel való folytonos érintkezés folytán magyarrá lesz, gondolkozásában s érzésében azonosítja magát a magyar nemzettel. A rendi Magyarországot, amelyet folyton látott, megszerette s megszeretvén, védelmébe vette. Ez a kivételes férfiú, akinek egész valóján s minden működésén a nagyrahivatottság fénye ragyog, mindenek közt legjobban látta, hogy a vergődő, hanyatló, romlásnak indult Magyarország minden korhadtsága mellett is szilárd alapokon nyugszik és telve életerővel, nagyratermettséggel; s ezt látva azt szeretné, hogy ez országot hagyják békében, hagyják élni, fejlődni, nagyra nőni. E törekvésében meg nem félemlíthetően halad előre s a nemLevéltári Közlemények. "