Levéltári Közlemények, 3. (1925)

Levéltári Közlemények, 3. (1925) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Fekete Lajos: A török oklevelek nyelvezete és forrásértéke / 206–224. o.

A TÖRÖK OKLEVELEK NYELVEZETE ÉS FORRÁSÉRTÉKE 213 elég hatalmas volt ahhoz, hogy azt a maga számára megkövetelhesse. Tárgyalásom szempontjából ez azért hírértékkel, mert ezen állandósuló formák is alliterációt, asszonánszt vagy rímet képeznek, stilisztikai szépséggel vagy ritmussal bírnak (hallada hiläfetahu: 'tartson soká a chalifasága'; dzalla dzeläluhu : 'emelkedjék a méltósága'), ami egyik oka volt annak, hogy az oszmanli-törökök előszeretettel használták őket. Az oklevél szövegét (madman, metn) nem szabályozták olyan részletes utasítások, mint a bevezető szakaszokat. A tárgy szabatos közlése lett volna a feladat, de ez a szempont a XVI. században már nem volt oly erős, hogy a stilus virágzásának útját tudta volna állni. A hódoltság korában a török oklevelek szövegükben is ünnepélyességre törekszenek. Az eredetileg főnóvkölcsönzésre szorítkozó kultusz a melléknevekre is kiterjedt, sőt e téren szinte korlátlannak bizonyult. Terjedésének kedvezett a török faj pompázási hajlama és a jelzőknek, virágos beszédnek rendkívüli szeretete. Sok példa igazolja, hogy a török nép bizonyos személyekkel, egyházi ós világi nagyságokkal kapcsolatos jelzőit tagadásnál is ismétli: „Ádám őnagyságának áldott arca veresbe hajlott, áldott szemei gyengék voltak, áldott termete magas volt, áldott szakálla nem volt."

10 A hasonhangzású ós hason jelentésű szavakat is stílusbeli szépségük miatt használták. Legtöbbjüket újabb időben (XVI. század) ismerik meg, de azóta századokon át szinte ugyanazon pontokon ismétlik. Az oklevelek arab és perzsa eredetű frázisainak, a nagyszámú szinonim igének hangzási vagy írásbeli hasonlósága amellett szól, hogy használatuk nem annyira a szilárd formára, hanem a szép stílusra irányuló törekvés miatt állandósult. Végigkísérve az oklevelek szövegét, az egyes szakaszokból példákat emelek ki annak igazolására, hogy a fogalmazást valóban inkább stilisztikai szempontok

11 — rím, rit10 Wien, Nat. Bibi. Handsehriften-Abt. A. F. 164. lpsztl. 11 A rímre törekvő hajlam a kódexek, sSt utóbb a könyvek címzésében is megnyilvánult. Elnevezéstikben nem azt tekintették célnak, hogy címük utalást tartalmazzon a tartalmukra; a legtöbb munka címzése azt mutatja, hogy íróik inkább pompás hangzású* mint kifejező címet kerestek: Kunh-ul ihbär ('a történet lényege'), Tädz-el tevärih ('a történetek koronája'), Kitäb-i lubäb-ül elbab ('az érintetlen szívek könyve'), Medzmu'a-el täif || sanduka-el meärif || ('kedves gyűjtemény, ismeretek ládája') (M. T. Akad. i örök kéziratai, fol. 44). Inla-» latif ve imla-í zarif (*a kedves insa és finom írnia*, u. o. 4° 66. sz.).