Levéltári Közlemények, 2. (1924)

Levéltári Közlemények, 2. (1924) 1–4. - ISMERTETÉSEK - Mayer Béla: Házi Jenő: Sopron szabad királyi város türténete. I. rész, 1. kötet. Oklevelek 1162-től 1406-ig. Sopron, 1921. 2. kötet. Oklevelek és levelek 1407-től 1429-ig. Sopron, 1923. / 172–183. o.

• 474 felfogástól. Az elkülönülés nem történhetett kölcsönös támadás és védekezés nélkül: az egyes felfogások hívei legtöbbször szenvedélyes tollharcot vívtak egymással. E harcok emlékét nagyszámú röpirat őrzi (nagyon sok el is veszett); ezek a röpiratok, a hazai német dogmatikai és apologetikai irodalom első emlékei, meghonosították a német protestáns skolasztika gazdag fegyvertárát, népszerűsítették a theológiai műveltséget, fejlesztették a dialektikai stílust és így az irodalmi élet kialakulásának is fontos tényezői. A hazai protestáns felekezetek elkülönülésével kapcsolatos dogmatikai irodalom természetesen csupán a hasonló németországi vitáknak kicsinyített és halvány másolata. E viták főkép két pont: az Úrvacsora és az üdvözülés kérdése körül folytak, amelyekben a reformátorok tanításai erősebben elfértek egymástól. Luther az Úrvacsora kérdésében azt tanította, hogy Krisztus mindenütt jelen való,, benne a testi és szellemi természet egyesült s így az Urvacsorával élők is valósággal Krisztus testét és vérét veszik. Melanchton már a svájci reformátorok felfogásához hajlott, azt tanítva, hogy Krisztus testileg nincs jelen az Ürvacsorában, de ennek kiszolgáltatása alkalmával megjelenik az emberben. Kálvin tovább ment, szerinte az Urvacsorát vevők Krisztus testét és vérét csak szellemileg, hit által élvezik. Zwingli végül az Urvacsorát csak Krisztus halálára való emlékezési aktusnak és a Krisztussal való közösség jegyének tekintette. Az üdvözülésre vonatkozóan Luther szerint Isten mindenkit üdvözíteni akart kegyelméből; a kárhozat saját bűnünk eredménye; Zwingli és Kálvin ellenben azt tanították, hogy Isten az Úrvacsora alkalmával csupán a választottakat részesíti kegyelemben, azokat, akiket előre kiszemelt az üdvösségre. Az eltérő felfogások megszaporodva néhány szélsőséges és közvetítő árnyalattal éles összeütközésekre vezettek. Főként Luther és Melanchton hívei (filippisták vagy kryptokálvinisták) harcoltak egymással szenvedélyesen a XVI. század második felében. Hozzánk is elsősorban ennek a harcnak a hullámai jutottak el. Már a mohácsi vészt közvetlenül követő esztendőkben ugyan az összes protestáns felekezeteknek akadnak hívei — a királyi rendelkezések 1527-ben „wider die Lutherisch, Carolostadtisch, Zwinglisch und Oecolampadisch auch iren anhánger ketzerisch vnnd verfirerisch leren" szólnak — a németnyelvű dogmatikai irodalomban mégis nagyobbára csak Luther és Melanchton hívei szerepelnek. Persze ezek sem voltak egységesek. Mikor 1569-ben a kor egyik legnagyobb irodalmi szélhámosa, a zágrábi születésű Scalichius Pál