Levéltári Közlemények, 1. (1923)

Levéltári Közlemények, 1. (1923) 1–2. - ÉRTEKEZÉSEK - Miskolczy Gyula: Az Országos Levéltár felállítása / 6–24. o.

AZ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR'FELÁLLÍTÁSA 21 tapasztalataiból merített, még erősebben kidomborítja az ál­lamlevóltár felállítása tárgyában 1875 április 20-án Tisza Kálmán belügyminiszterhez intézett előterjesztése. 1 A mi­niszter utasítását és saját feladatát nem úgy fogta fel-, hogy alapszabályokat készítsen, s azt foglalja pontokba, hogy mi­ként közöljük az iratokat a kutatókkal stb., mintha a gépezet már teljes működésben lenne, hanem csak véleményt akart mondani a felől, hogy miként lehetne eleget tenni az országos levéltár felállítását elrendelő 1723. évi 45. törvénycikknek, a képviselőház határozatának és az ankét kívánságainak. Ki akarta jelölni a jövő munkájának útját, a célt, amelyre töre­kedni kell, az eszközöket, amellyekkel az ideális feladatot meg lehet oldani. Pauler szemében a levéltár céljának kijelölése a főkér­dés, mert a céltól függenek az eszközök, ő az 1872. évi ankét álláspontjára helyezkedik, s hármas célját látja az új levéltárnak: hogy az iratok biztos őrizethelye legyen, a kor­mányközegeket munkájukban segítse, és végül a történet­tudományi anyag irodalmi értékesítését előmozdítsa. Az iratokat eddig gyarlón őrizték meg és csak nagy idő­veszteség árán keresték elő őket, Ebben a tekintetben a köz­pontosítás előnyei máris mutatkoznak, amellett már az időt is jobban kihasználják: az egyes osztályok gyűjtik az ada­tokat egy „Standkatalog" számára, előkészítik a selejtezést és legközelebb belefognak az általános mutató készítésébe, mely 1711-ig minden személy- és helynevet magában fog fog­lalni. Egyáltalában minden levéltárnak célja, hogy iratairól lajstrom, valamint hely-, személy- és tárgymutató készüljön; ehhez a roppant nagy munkához azonban összpontosítás és kellő személyzet kell. A levéltár nálunk régebben csak összeszedte a kért ira­tokat, melyek azonban többnyire latinul íródván, csak keve­sen tudják olvasni azokat. Amellett jelentőségük megismeré­séhez ismerni kell a régi törvénykezést, közigazgatást stb. Nagyon megkönnyítené a közigazgatás munkáját, ha levél­tárunk azt a szerepet játszaná, mint Münchenben vagy Ber­linben, ahol a levéltári tisztviselő nem szorítkozik az irat­csomók előadására,"hanem szakértőként szerepel, ki az iratok alapján tényvázlatot készít, sőt multunk nem egy fontos köz­jogi kérdésben elsősorban hivatva van feleletet adni. A levéltár tudományas kincseinek kiaknázása nemzeti kulturális érdek, ebben a levéltári tisztviselők a tudomány­1 20060/1875. bm. is/-.

Next

/
Thumbnails
Contents