Levéltári Közlemények, 1. (1923)

Levéltári Közlemények, 1. (1923) 1–2. - ISMERTETÉSEK - [-á-]: Anjoukori okmánytár. Szerkeszti Tasnádi Nagy Gyula. VII. kötet. Budapest, 1920. / 200–212. o.

ISMERTETÉSEK 201 Fejér, ki legelsőnek fogott oklevéltár szerkesztéséhez, még minden kezeügyébe került szöveget kiadott, akár egyszerű és hibáktól hemzsegő másolatokból is. Nem egy oklevélre kétszer, háromszor is rábukkanunk a különböző kötetekben. Wenzel, kiadói munkásságát már csak egy korszakra szorítva, lehetőleg az eredetiről vett és pontosságra törekvő palaeografiai szövegeket nyújtott. Nála már szabatosabb regesztákat is találunk, bizonyos tervszerű beosztással kiállítók szerint csoportosítja az Árpád-kori okleveleket, s a dátumokat is feloldja. A Hazai Okmánytár s egyéb publikációink továbbfejlesztik a kiadás technikai részét, bizonyos egyöntetű közlési módra törekszenek az eredeti palaeografiai szöveg következetlenségeivel szemben, de az anyaggyűjtés még mindig nincs pontosan körülhatárolva. Ha egy kötetre való anyag összekerül a XIII—

XVI. századból, azt a szerkesztők mindjárt nyomdába is küldik. Wenzellel szemben az is haladás, hogy pontosan feltüntetik az oklevelek jelzeteit, és nem elégednek meg az „eredetije a kamarai levéltárban"-féle kitételekkel. Nagy Gyula a bajt és a követelményeket egyaránt felismerte. Szakított azzal az eljárással, hogy csak válogatva, az érdekesebb okleveleket közölje, hanem valamennyi hozzáférhető levéltárból minden oklevélnek, tehát nemcsak az eredetieknek, hanem a későbbi átiratokban fennmaradottaknak is teljes szövegben való közlését tűzte ki feladatául, amelynek érdekében előzőleg nagy gyűjteményeink 1526-ig terjedő anyagát is pontosan át kellett vizsgálnia. E kutatás eredményeképen az előző kötetek pótlására is még éppen száz darab oklevélszöveget nyert az 1224—1359 február 18-i időkörből, részint teljes szövegben, részint tartalmi kivonatban. (Regesztáikat 1. a kötet 646—55. lapjain.) Nagy Gyula kiadványa még más tekintetben is haladást jelent. A szöveget, annak megértését előmozdítandó, tárgyi magyarázó jegyzetekkel látta el, s így az úttörő szép jelzője e téren is méltán megilletheti őt. A hatalmas kötet, noha csak 1358 január 1-től 1359 március 31-ig mindössze 15 hónap emlékeit foglalja magában, mégsem tartalmazza a sok kisebb-nagyobb vidéki levéltárban lappangó és szinte számbavehetetlen Összes Anjoukori okleveleket. A szerkesztő ugyanis, előszava szerint, csak a budapesti nagy gyűjtemények anyagát dolgozhatta fel, s a vidéki levéltárakat illetőleg kénytelen volt megelégedni az előző kötetek szerkesztőjének, Nagy Imrének másolataival.