Levéltári Közlemények, 1. (1923)

Levéltári Közlemények, 1. (1923) 1–2. - ÉRTEKEZÉSEK - Főglein Antal: Zólyom vármegye levéltára / 150–164. o.

ZÓLYOM VÁRMEGYE LEVÉLTÁRA 157 várraegye első rendszeresített levéltárnokát: Purczpichler Pál esküdt személyében. Ettől kezdve végre a levéltárnok lett a levéltár felelős gondozója, s mint a pontos mutatók tanúsítják, rendszeres levéltári munka is folyt 1848-ig. 1849. február havában bevonultak az osztrák csapatok, s két hónapig a Götz császári tábornoktól kinevezett ideiglenes kormányzótanács tisztviselői ültek a hivatalokban. Május hóban újra magyar parancsnokság és hatalom volt a vármegyében. Június 2-án tiszthelyettesítő közgyűlést (restauratio) tartottak, s rövid időre még magyar tisztviselő került a levéltár élére is. Július 5-én tartották az utolsó közgyűlést. Beniczky Lajos kormánybiztos, miután a kormánnyal megszakadt minden összeköttetés, felszólította a tisztviselőket, hogy amíg lehet, végezzék tisztjüket, s ha már nem működhetnek, széledjenek szót, de az idegen hatalomtól állást, hivatalt ne vállaljanak. A levéltár árván maradt, s rövidesen osztrák ember került az élére. Eltűnt az 1848/49. évi iratoknak is jó része; úgy látszik, hogy a zólyomi tisztviselők, főleg Beniczky kormánybiztos ellen indított vizsgálat alkalmával Bécsbe kerültek, s most valószínűleg az ottani Staatsarchivbán őrzik őket. E nevezetes időből alig van 2—3 csomónyi irat, s a vármegyének a szabadságharc alatti szerepe is inkább az ötvenes évek vármegyei rendőrségi irataiból tűnik ki. Az abszolút korszakban végzett levéltári rendezés a beosztott osztrák tisztviselő levéltári érzékének teljes hiányát árulja el. Az általa rendezett iratok fasciculusai a legártatlanabb „Miscellanen", sőt „Werthlose Gegenstände

1

" feliratokat viselik, s ép ezek tartalmazzák a legérdekesebb, XVII. századbeli török harcok, vármegyei közállapotok stb. iratait. A magyar alkotmányos élet visszatértével a levéltár is belekapcsolódott a közigazgatás rendes menetébe. Sajnos, holt tőke maradt, amelyből hasznot meríteni nem lehetett. A levéltárnok rendes előadója lett a vármegyének, akinek az anyakönyvi másodpéldányok, a vizikönyvek, erdei üzemtervek stb. rendezése, vezetése és kezelése, sőt az irattár kezelése is kötelessége lett, úgy, hogy tulajdonképeni feladatára, a levéltári szakszerű kutatásra nem maradt ideje. Pedig az újabb időben a vidéki levéltárak élére is szakemberek, tanult és lelkes emberek kerültek, akik érezték és tudták, hogy nekik tulajdonkép mi volna a teendőjük, s ehhez a legtöbben hivatást is éreztek magukban. Hivatalos órákon kívül, foglalkozásuk szülte lelkesedésből kutattak, gyűjtöttek a kincsek között. De hiába emelték fel szavukat, hogy ok csak levéltár-