A polgári kori magyar törvényhatósági közigazgatás. Összeáll. Vörös Károly. Bp. 1956. LOK 81 o. 1 ábra.

I. 1867-1885.

Az egész pénzügyi igazgatást azután - nem számítva a közadók kezelését közben újból szabályozó 1883:44. tc.-t - 1889-ben gyökeresen átszervezték. (1889:28. tc.) Az adófelügyelőségeket megszüntették, s a pénzügyigazgatás egész középfokú feladatkörét újból az általában megyénként szervezett pénzügyigazgatóságokra ruházták rá. A pénzügyigazgatóságok középfokú szervek voltak, melyek alatt Járási fokon az adóhivatalok végig változatlanul megmaradtak : egyik legfontosabb operatív feladatuk az egyenes adók kezelése lett A pénzügyigazgatásnak ez a szervezete egészen külön állt tehát a törvényhatósági igazgatástól; a maga szakterületén a pénzügyigazgató a főszolgabírónak és az adókezelést a legalsó fokon személyekre felbontva ellátó községnek is utasításokat adhatott, melyeket azok tartoztak végrehajtani. A törvényhatóságnak ebbe a munkába csak minimális beleszólása volt: A törvény ezzel kapcsolatban csak annyit állapit meg, hogy a törvényhatósági közegek kötelessége a pénzügyigazgatóságot az államjövedelmek biztosítására irányuló eljárásukban támogatni. Konkrét operatív feladatai - de igen korlátozva - e vonalon csak a törvényhatósági bizottságnak maradtak. b) Ugyancsak független volt a törvényhatóságtól a közoktatásügy igazgatása is. Az oktatást már a feudális korban is királyi felségjognak tekintették és ezért annak irányítása teljesen ki volt véve az önkormányzatok kezéből. Az 1867 utáni igazgatási szervezet a közoktatásban is az abszolút kor öröksége volt. Az országot középiskolai és népiskolai tankerületekre osztották; *- az 1868. évi oktatási törvénytől kezdve -- az alsó és középfokú iskoláztatás szervezetileg egymástól külön volt választva. A tankerületi királyi főigazgatók felügyelete alatt (a középiskolai tankerület több vármegyét foglalt magában) csak a középiskolák maradtak. A főigazgató közvetlen irányító és ellenőrző tevékenységet ezek közül is csak az állami rendelkezés és vezetés alatt álló középiskolákban gyakorolt. Általában a feíekezeti középiskolákban is ö gyakorolta az állami főfelügyeletet, de erre minden évben- külön miniszteri 'Megbízást kapott, s itt Jogköre is jóval csekélyebb volt. Az alsóíoku közoktatás igazgatását egy-egy népiskolai tankerületen belül a királyi tanfelügyelő látta el.' A népiskolai tankerület egy-egy vármegye területét ölelte fel. A tanfelügyelőnek az állami, községi ós társulati iskoláknál közvetlen intézkedési Jogköre volt. a felekezeti iskolákban azonban intézkedéseket csak az egyházi hatóság utján tehetett. Ellenőrzési joga azonban itt teljes: a gondnokság és a községi iskolaszék közvetlenül alája van rendelve. Láthatjuk tehát, hogy a közoktatási igazgatás - bár a törvényhatóságok közül pl. a városok nem egy esetben maguk is iskolafenntartók voltak. - az oktatás irányításának szempontjából mégis jóformán teljesen ki volt véve a törvényhatóság alól. (E szervezet továbbfejlődéséről még az 1929-44. évi periódus tárgyalásánál részletesen lesz szó.) c) Ezen ügykörök külön tartása mellett azonban megindult a vármegyei törvényhatóság meglévő ügyköreinek lemorzsolódása is. Így az 1877:24. tc. megszünteti a vármegyei mérnöki állást és hatáskörét a vármegye szervezeten már kivül álló. a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter alá rendelt, vármegyénként szervezett Államépitészeti Hivatalokra ruházza. Az Államépitészeti Hivatalok leiadatát később pontos rendelkezések szabják meg. igy feladatuk : az állami közutak építése, fenntartása és kezelése, a törvényhatósági utak építése, fenntartása és kezelése, egyéb ut és vámügyek intézése, melyeket jogszabályok rájuk bíznak, magasépítés, állami és törvényhatósági utakon lévő hidak építése és karbantartása. (Egy 1890-i meghatározás szerint (1890 :1.1c.) az állami utak országos fontosságúak s fenntartásuk állami pénzen történik, a törvényhatósági utak fenntartását a törvényhatóság, a községi utakét a község köteles ellátni: - az első kettő fenntartására szolgál a törvényhatósági utadóaiap.) d) A továbbiak szempontjából igen lényeges, hogy. 1881-ben a vármegyék elveszük a közbiztonság fenntartására vonatkozó jogkörüket. 1867-től kezdve ugyanis - visszaállítva a 48 előtti rendszert - az egyes vármegyék saját karhatalmi alakulataikként pandúrokkal látták el a közbiztonsági szolgálatot, A tapasztalatok azonban megmutatták a kormányzatnak, hogy az önkormányzati kézben lévő közbiztonsági szervezet ezt a fontos országos feladatot szétaprózta az egyes kisebb területi egységek között. Ez a szervezet igy nem volt alkalmas a polgári állam biztonságának fenn16