Molnár András (szerk.): Levéltáros elődeink. Degré Alajos és Szabó Béla munkássága (Zalaegerszeg, 2006)
Béli Gábor: Degré Alajos és a régi gyámsági jog
Summa szinte szószerinti hűséggel követi az Institutiókat, a Hármaskönyvben szereplő definíció kihagyta az oda nem illő, a magyar jogi terminológiából ekkorra kikopott statust jelölő caput liber (szabad személy) megjelölést, ugyanakkor eg}' pontosító, magyarázó elemmel „bővítette” is az átvett fogalmat, amikor olyan személyen létesült hatalomról beszél, aki nem csak „egyszerűen” si propter etatem se defendere nequit, vagyis aki „kora miatt magát megvédelmegni nem tudjd’, hanem ob imperfecta aetatem se defendere nequit, tehát aki „magát nem teljes kora miatt megoltalmazni nem tudjd'. Inst. I. 13. 1. 23 Est autem tutela ut Servus definivit, ius ac potestas in capite libero ad tuendum eum, qui propter aetatem se defendere nequit, iure civili data ac permissa. Summa I. 31. 24 Tutela est sive potestas in libero homine ad tuendum eum qui propter etatem se defendere nequit iure civili data ac permissa. Trip. I. 112. 2. (i 25 Ubi notandum, quod triplex est tutela, scilicet legitima, testamentaria et dativa. Que licet definitive sit potestas ad tuendum eum qui ob imperfectam aetatem se defendere nequit, de jure data, atque permissa: Ha a Summa alapján készült, XV. század végére datált „Bécsi kézirat” szövegeit is figyelembe vesszük, amelyben a gyámság meghatározása teljesen megegyezik a Summában találhatóval, abból az is kitűnik, hogy a kiegészítéséül adott tutor definíció nem más, mint az, ami az Istitutiókban szerepel: ,gyámok apók, akik esj a hatalmat gyakorolják, ahonnan nevüket is vették, ugyanis gyámoknak nevegpftk őket, mint tuitiorvkat, vagyis védőket', amivel tartalmilag megfeleltethető a Werbőczy által megfogalmazott is: „mégis [tudniillik a gyámság] a maga értelmében a védelmet jelenti mindig’. 23 Corpus Iuris Civilis. Volumen Primum. Institutiones. (Recognovit Paulus Kruger) Hildesheim, 1988. 24 Schiller Bódog 11 -54. p. 25 Werbőczy István: Tripartitum, a dicsőséges Magyar Királyság szokásjogának I lármáskönyve. Budapest, 1990. 35
