Molnár András (szerk.): Levéltáros elődeink. Degré Alajos és Szabó Béla munkássága (Zalaegerszeg, 2006)

Béli Gábor: Degré Alajos és a régi gyámsági jog

ni, hogy az anyai ági rokonok gyámsága gyakori lehetett, ahogy erre Degré is utalt, abból adódóan, hogy Werbőczy tilalmazta a királyi jogok védelmének érdekében a nőági rokonok gyámságviselését.13 Ez magyarázhatja azt, hogy a kiráfy annak a gyermeknek, akinek nem maradtak fiági férfi rokonai, nőági rokonát rendelte gyámul. Igaz, a király által rendelt gyám, a király hatalmánál fogva, annak képében járt el — éppen úgy, mint a Tordán a király nevében 1377-ben köztörvényszéket tartó püspök-kancellár bírótársával a bánnal —, ezért tisztére nézve, annak már nem volt különösebb jelentősége, hogy a tutors, gyámgyermek rokona volt-e. Ez az első, a XIV. század végéről fennmaradt királyi gyámrendelési levél, és emellett néhány XV. századból származó, arra is rámutat, hogy nem igazán jutott érvényre a király öröklési joga a törvényes kort még be nem töltött árva halálával urafogyottá vált vagyonban, mert ha abban gyámokként, mondhatni „önkéntes gyámokként”, anyai ági rokonok voltak, azok maguknak tartották meg az elhalt gyermek után maradt jószágot.

A magyar gyámsági jog történetében a Hármaskönyv megjelenése jelenti az egyik legfontosabb mérföldkövet.

Már a XVIII. századi szerzők felismerték, hogy Werbőczy a tutelósral foglalkozó fejtegetéseiben a jus civilére is támaszkodott, majd a XIX. század elején Kelemen határozottan kijelentette, hogy „Werbőcgius noster notionem tutelae ex jure Romano depromptam, ut ex consequentibus justo angustiorem tradit bis verbis”, vagyis „a mi Werbőcrynk a gyámságfogalmát a római jogból véve, mint ag a következőkből ki Jog tetsgeni, ag illőnél sgűkebben adja meg egekkel a szavakkal', és bemásolta a Tripartitum I. 112. 2. § szerinti meghatározást, hozzátéve, hogy „nos, etsi Justiniani ac incliti nostri auctoritatem pro eo, atque operet, veneramur1' azaz,,. jóllehet, tiszteljük Justinianus és a mi dicsőnk tekintélyét, ahogyan illik is”, majd pedig saját meghatározását rögzítette.14

Az újabb kori szerzők ezzel szemben árnyaltabban fogalmaztak. Degré is csak annyit mondott, hogy Werbőczy „a gyámsággal kapcsolatos kérdések tárgyalásánál [...] szorosan követi Justinianus ínstitutioinak és a Digestáknak tartalmát, és rövid elemzésében más szerzők álláspontjával megegyezően maga is leszögezte, hogy a Tripartitum szerkesztője valamely középkori római jogi munkából, jogkönyvből merített a gyámsági jog rendszerének

13 Degrc Alajos: A magyar gyámsági jog 12. p.

14 Emericus Kelemen I. köt. 376. p.

32