Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

NEKROLÓGOK - Bánrévy György (1905-1956)

Bánrávy György (1905-1956)

Bánrévy Györggyel a magyar levéltárügy, művelődés- és művészettörténet kiváló művelője szállt korai sírba 1956 nyarán. Idegen területről: a magyar és német nyelvészet és irodalomtörténet területéről indult el tudományos pályáján. Filológiai tanulmányai során szerezte meg a kemény kritikai módszert, a felvetett téma szisztematikus nyomozását, az irodalmi és levéltári forrásokkal való gazdag dokumentálást, - mindazokat a módszereket, melyeket későbbi történészi munkásságában oly sikerrel alkalmazott. Már mint ösztöndíjas, fiatal diplomás a levéltári munkák felé fordult: bécsi kiküldetésében a Hofkammerarchiv budai adminisztrációs iratait tanulmányozta. 1931 júniusától 1949 áprilisáig a Fővárosi Levéltárban teljesített szolgálatot, 1945-től mint a levéltár helyettes vezetője.

Levéltárosi munkáját a precizitás és a teljes megbízhatóság jellemezte. Célja a múlt dokumentumainak minél teljesebb megőrzése és ugyanakkor minél teljesebb és szélesebb körű hozzáférhetővé tétele volt. Ennek érdekében széleskörű levéltári szakismereteket szerzett, - széleslátókörű, a múlt és jelen levéltári problémáinak alapos ismeretét eláruló cikkei tanúskodnak erről. („A selejtezés általános elvei”, „Az iratkezelés története Budán és Pesten 1686-1873”) Jellemző, hogy olyan aprólékos részletkérdésekre is kiterjesztette figyelmét, mint a levéltári iratok helyes és pontos idézése.

A levéltárügy mellett fő érdeklődési köre a főváros múltjának egyik akkor még elhanyagolt részletkérdésére, a budai vár helyrajzi leírására, település- és építészettörténetére irányult. Ezen a területen végzett munkássága messze túlmegy az addig e vonatkozásban szokásos puszta adatközlés módszerein. Bánrévy munkásságában az építéstörténet, a település, a helyrajzi kérdések széles keretben, a kor gazdasági, művészi, társadalmi problémáival kiterjedt és élő összefüggéseikben jelentkeztek. Mintaszerű részlettanulmányok („Húsz év Buda fejlődéstörténetéből 1714-1733”; „A budavári katonai szertár (Zeughaus) 1725-1901”; „A budai királyi palota újjáépítése III. Károly alatt” stb.) egész sora őrizte meg ilyen irányú munkásságának emlékét, de korai halála, hagyatékában nagy tömegű, kutatásaiból származó befejezetlen művet, adatgyűjtést is tartalmaz. Kiadásra vár Kovács Lajossal együtt készített nagy munkája a budai vár 1686-tal kezdődő topográfiájáról, melyet kutatásainak mintegy összegezéseképpen telekkönyvek, adókönyvek, nagytömegű hivatalos iratanyag felhasználásával tett tökéletesebbé.

1949-ben egy méltatlan, képességeit és tulajdonságait figyelembe nem vevő intézkedés következtében el kellett hagynia a Főváros Levéltárának vezetőhelyettesi állását. Kitűnő ismereteit azonban a levéltárból való távozása után is más intézmények sokoldalúan igénybevették. A Vármúzeum számára 1950 óta a királyi palota ásatásaival kapcsolatban a műszaki munkák segítésére gyűjtötte a metszetanyagot és összeállította a könyvekben és a levéltárakban található dokumentációs forrásanyagot. Az újkori anyagból kiértékelte a várbeli adatokat és a térképtár egy részét rendezte. A Középülettervező Intézet tudományos osztálya számára elkészítette egyes várbeli házak történeti anyagát. Utolsó beosztása a Művészettörténeti Dokumentációs Központban volt, ahol 1953-tól haláláig a levéltári csoportot vezette. Ennek során az Országos Levéltárban és a Budapesti 1. sz. Állami Levéltárban - utóbbi helyen a Szépészeti Bizottmány anyagában - irányította a főváros művészettörténetének feltárására irányuló kutatómunkát. De nem szakadt el a levéltártudományi problémáktól sem: külföldi szakmunkák számos mintaszerű pontosságú, kéziratos magyar fordítása dicséri az ő tudós, pontos, alapos levéltári munkáját, széles szakismereteit, pontos fogalmazását.

32