Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
NEKROLÓGOK - Baraczka Istvánná (1923-1988)
Széles látóköre (mindezeken kívül még jó muzsikus, zenerajongó is volt), tudományos alapossága, tehetségének eredetisége, egyéniségének közvetlensége és kollegiális magatartása mindvégig megőrzik emlékezetét mindazon intézményekben, melyekben dolgozott és minden munkatársában, aki vele valaha személyes érintkezésbe került. Niklay Péter LK, 1956. 273-274. p. Ш Ü® 1956 augusztusában hosszas szenvedés után elhunyt Bánrévy György Budapest Székesfőváros levéltárának volt helyettes vezetője. Egyetemi tanulmányait bevégezve 1931-ben lépett a főváros levéltárának szolgálatába. Kiváló felkészültségű szakember volt. aki nem csak a főváros múltja eddig legelhanyagoltabb: közigazgatás-történeti és hivataltörténeti kérdéseivel foglalkozott, hanem élénk érdeklődéssel fordult a levéltártudományi és levéltár elméleti kérdések felé is. Ezeken a területeken is jelentős, értékes szakmunkásságot fejtett ki. 1949-ben méltatlanul félreállították, kiváló szakismereteit azonban mind a főváros múltjának kutatása, mind - később - a levéltárügy egyes kérdéseinek megoldása során igénybe vették. Meisner irattanának és Brenneke levéltártanának magyar fordítása az ő széles levéltári szakismereteit, pontos tudós levéltárosi munkáját tükrözi. Niklay Péter LH, 1956. 4. sz. 197. p. Baraczka Istvánná (1923-1988) Az országos levéltári munkatársak és a levéltár kutatói nevében fájdalommal búcsúzom dr. Baraczka Istvánná nyugalmazott főlevéltáros kollegánktól. Elhunyt munkatársunk levéltárosi pályájának szinte az egésze - a szó eredeti értelmében véve - szolgálat volt. A hazai pályatársak, a külföldi történészek generációi Baraczkáné nevét az 1867 előtti magyar történelmi forrásanyaghoz társították, és a stílusosan ódon bútorzattal berendezett Bécsi kapu téri kutatóteremmel azonosították, amelynek munkáját, légkörét és hangulatát harminchárom esztendőn keresztül az ő egyénisége határozta meg. Aki ily kitartó hűséggel ragaszkodott az állandó készenlétet és mérhetetlen türelmet igénylő hivatásához, csak olyan személyiség lehetett, akinek a segíteni akarás és a segíteni tudás volt alapvető tulajdonsága. Hogyan peregtek le életének évtizedei, amelynek során egy időre - egyetemista kutatóként és közeli munkatársként - tevékenységének tanúja voltam? Közhivatalnoki pályafutását még a második világháború alatt a Fővárosi Levéltár szolgálatában kezdte. A sorsfordító 1945-ös esztendőt követő nagy újrakezdés ígéretében szerzett jogi doktorátust. Képzettsége ellenére a törvényhatósági levéltár állami kezelésbe vételekor megválni kényszerült korábbi munkahelyétől. Embert és jellemet próbáló időszakban került az Országos Levéltár kutatószolgálatának élére, amikor ez a látszólag csendes, perifériálisnak tűnő szakterület sem maradhatott mentes a külvilág viharos hullámverésétől. Az általa vezetett kutatóterem hosszú évekig azoknak a pályamódosításra kényszerült, társadalmi és emberi szempontból hajótörést szenvedett embereknek lett a menedéke, akiknek a levéltári kutatás jelentette a szerény megélhetés vagy az önbecsülés visszaszerzésének lehetőségét. Rendkívüli tapintattal és megértéssel kezelte ezt az idős nemzedéket, ösztönös női melegséggel oldotta fel a megkeseredett emberek összezártságából fakadó elkerülhetetlen konfliktusokat, s végtelen türelemmel segítette a levéltári kutatásban még járatlan, de sokszor annál magabiztosabb pályakezdőket. 33
