Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [16] 1986. 41 p.

Németh Jánosné: A Párttörténeti Intézet forráskiadványairól

NÉMETH JÁNOSNÉ: A PÁRTTÖRTÉNETI INTÉZET FORRÁSKIADVÁNYAIRÓL A munkásmozgalom történetének tudományos, monografikus feldolgozásához, a pártpropaganda és az állami oktatás munkásmozgalmi tankönyveinek, jegyzeteinek megírásához, valamint a munkáspártok és szervezetek tevékenységét népszerűsítő előadásokhoz, kiállítások megrendezéséhez egyaránt tervszerűen kiválogatott, kritikailag felülvizsgált és pontosan közölt forrásanyag szükséges. A történészek, propagandisták és pedagógusok eredményes munkáját segíti, ha hozzáférhetővé válnak a munkásosztály és szövetségeseinek helyzetét, küzdelmeit tükröző dokumentumok. Ezért is nagy jelentőségű a Párttörténeti Intézet dokumentumpublikációs tevékenysége. Az 1949—1985 között — az Intézet fejlécével — megjelent 235 kiadványból 70 dokumentum-összeállítás: levéltári iratokat és korabeli sajtóanyagot tartalmaz. A közreadott források tükrözik egyrészt az 1848—1945 közötti időszak magyar munkásmozgalmának jellemzőit, a harc célját, módszereit, hatását, eredményeit, a munkáspártok (SZDP, MSZMP, MKP) tevékenységét, valamint a munkásmozgalom néhány vezetőjének életútját, munkásságát; másrészt — a felszabadulás utáni időszak pártdokumentumai (MKP, SZDP, MSZMP határozatai) — korunk politikai küzdelmeit, a szocializmus építésének feladatait és a célok megvalósulásának folyamatát. Számos dokumentum — több önálló kiadvány is — kapcsolódik az ifjúsági mozgalomhoz, viszont kevés olyan forrásanyag jelent meg e kötetekben, amely a szakszervezeti vagy a nőmozgalom tevékenységét mutatja be, továbbá nincs dokumentum az 1948 —1956 közötti időszakból. (E hiányok pótlására a közeljövőben sor kerül: hamarosan megjelenik az MDP határozatait tartalmazó kiadvány és készülnek az MNDSZ-, valamint a szakszervezeti dokumentumkötetek is.) A megjelent kiadványok — kevés kivétellel — könnyen kezelhetők. Bevezető tanulmány, szerkesztői tájékoztató, jegyzetek, kommentárok és különböző mutatók (időrendi áttekintés, név- és tárgymutató, kapcsolódó bibliográfia, a felhasznált sajtó jegyzéke, munkásszervezetek jellemzése, rövidítések és idegen szavak magyarázata) segíti az olvasót, valamint illusztrációk színesítik a könyveket. A kiadványok anyaga nagyobbrészt először került az olvasók kezébe. A kötetenként változó mértékű (10—40%) újraközlés azért indokolt, mert alapvető dokumentumokról van szó, amelyek az adott korszak munkásmozgalmának bemutatásához nélkülözhetetlenek, vagy mert korábban csonkán jelentek meg. A gyűjtemények összeállítói elsősorban az eredeti dokumentumokból válogattak, jelentős mennyiségű iratot adtak közre a párt- és állami levéltárakból (határozatok, programok, jelentések, jegyzőkönyvek, felhívások, röplapok stb.). A felszabadulás előtti munkásmozgalmat illetően is mindenekelőtt a munkásosztály pártjainak és szervezeteinek tevékenysége során született dokumentumokat tekintették forrásanyagnak, de esetenként közöltek az uralkodó osztálytól származó iratokat is, ha azok jól jellemzik magatartásukat, illetve, ha híven, vagy egyedüli forrásként tükrözik az eseményeket. Viszont többször okozott gondot a levéltári források hiánya — vagy mert nem is készült annak idején írásos anyag (főként az illegalitás időszakában), vagy mert időközben megsemmisült, vagy még magánszemélyeknél van. Ezekben az esetekben a korabeli sajtóanyagból merítettek (elsősorban a munkáslapokból, szükség esetén a polgári sajtóból), amelyeknek többsége — mint a munkáspártok hivatalos sajtóorgánumában megjelent közlések — valóban forrásanyagnak tekinthető, kivéve a tudósításokat, amelyek az újságíró szemével láttatják az eseményeket, így forrásértékük megkérdőjelezhető. A szerkesztők a dokumentumokat általában teljes szöveggel közlik, esetenként elhagyva a terjedelmes, vagy nem szorosan kapcsolódó részeket, (ezt három ponttal jelzik és a kihagyott rész tartalmát lábjegyzetben ismertetik, vagy a szerkesztői tájékoztatóban utalnak rá és a későbbiekben eltekintenek a kihagyások jelzésétől). Leginkább időrendi sorrendben, ahol lehet tárgyi csoportosításban közlik a dokumentumokat, a kapcsolódókat összefoglaló címekkel ellátva, ezen belül az egyes eseményekre vonatkozó dokumentumokra alcímek beiktatása