Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [15] 1985. 40 p.

Szikossy Ferenc: A munkásmozgalmi emléktárgyak gyűjtésének története a magyarországi múzeumokban

mint tudomány; Szerző nélkül: A szociálpolitika az SZDP 1913-as kongresszusán; dr. B. E. (Bolgár Elek): Magyar munkások az amerikai sztrájkokban; Szerző nélkül A szakszervezetek a munkanélküliség ellen. A Társadalmi Lexikon (1928) így méltatta jelentőségét: „Feladata a társadalom, különösen pedig a munkások életében előforduló jelenségek megfigyelése és a tapasztalatoknak a munkások javára való felhasználása. Céljának megvalósítása érdekében társadalmi folyóiratot tart fenn, nyilvános előadásokat rendez saját helyiségeiben, a gyárakban és a szakegyletekben. Foglalkozik továbbá a munkáskertek, könyvtárak, közös konyhák és sok egyéb hasznos intézmény létesítésének kérdésével." Azért foglalkoztunk ilyen részletesen ezzel az intézménnyel, mert eddig szinte homály fedte tevékenységét, összesen egy publikáció foglalkozott vele (Győrffy Sándor: A Társadalmi Múzeum. Legújabbkori Történeti Múzeum Évkönyve, (1963—64), pedig az első olyan intézmény volt a múzeumügy területén, amely tudatosan gyűjtötte és feldolgozta a magyar munkásosztály történetének és helyzetének adatait. Érdemes lenne nemzetközileg is meghatározni helyét, minden bizonnyal az elsők között kell szerepelnie. Az intézmény jogutódja 1945-ben megszűnt (a Népegészségügyi Múzeum az OTI keretében működött), utolsó anyagai az 1950-es évek elején az SZTK-központ pincéiben semmisültek meg. Az 1910-es években a szociáldemokrata párt vezetősége is foglalkozott múzeumalapítási tervvel, de anyagi fedezet hiányában a terv nem valósult meg. A Tanácsköztársaság rövid időszakát tekinthetjük a magyar múzeumügy harmadik korszakának. A Tanácsköztársaság kikiáltásának első napjaiban megalakult és megkezdte működését a Művészeti és Múzeumi Direktórium, amelynek vezetője már 1919. március 24-én megkapta írásos megbízását Lukács György népbiztostól a direktórium vezetésére. A Múzeumi Direktórium kezdeményezte a Magyar Nemzeti Múzeum átszervezését. Az átszervezési terv szerint a múzeum III. osztályának (amely először a Kultúrhistoriai Múzeum elnevezést kapta, majd Művelődéstörténeti Múzeum néven szerepelt) profilja egyebek között a „Társadalmi rétegek és azok szokásai, osztálytagozódás, foglalkozások" című téma lett. A Művelődéstörténeti Múzeum munkásságának tudományos tartalmát illetően többek között az alábbi tudományszakokat, illetve munkacsoportokat tervezték: fegyver, hadi emlékek; a dolgozó nép, népmozgalmak, népies emlékek; irodalmi és zenei műveltség. A magyar munkásmozgalom történetére vonatkozó emlékek összegyűjtésére 1919. április 9-én jelent meg a Közoktatásügyi Népbiztosság rendelete: „A forradalom emlékeinek (jelvények, zászlók, képek, fényképek, szobrok, röpiratok, kéziratok, a forradalom eseményeihez fűződő tárgyak) összegyűjtése elsőrendű érdeke a proletár műveltség fejlesztésének. Ezeknek az emlékeknek közkinccsé kell lenniök!" Először a Fővárosi Múzeumot bízták meg az ilyen tárgyú anyagok összegyűjtésével. Az itt dolgozó muzeológusok hozzáértését bizonyítja az a leltárkönyvi bejegyzés, miszerint begyűjtötték azt a börtönkórházi ágyat is, amelyen Kun Béla feküdt 1919 februárjában, letartóztatását követő bántalmazás után. (A tárgy később eltűnt, azonosíthatatlanná vált.) 1919. április 18-án terjesztette Kunfi Zsigmond a Forradalmi Kormányzótanács elé az önálló Kommunista Proletár Múzeum létesítéséről szóló indítványt, amelyet a Kormányzótanács egyhangúlag elfogadott. A múzeum a Wenckheim palotát (a mai Szabó Ervin Könyvtár épületét) kapta meg. A gyűjtemény gyorsan gyarapodott; több olyan — ma már ismeretlen — levelet tartottak nyilván, amelyeket Marx írt Frankéi Leóhoz; Alpári Gyula átadta múzeumi megőrzésre személyi vonatkozású anyagait. De van adat arra is, hogy Kun Bélától elkérték az oroszországi magyar kommunista mozgalomra vonatkozó iratait. A múzeum kötelespéldányként két példányban megkapott minden kiadott plakátot, nyomtatványt, röpiratot, újságot. Gyűjtötték a fényképeket is. A Tanácsköztársaság bukása után a román királyi hadsereg egyik parancsnoksága költözött az épületbe. A múzeum irattárát lefoglalták, a többi anyagot kidobálták. A múzeum dolgozói az összedobált anyagból kiválogatták a még megmenthetőket és átadták megőrzésre a Nemzeti Múzeum Széchenyi Könyvtárának. A gyűjteményükből fennmaradt darabok mindmáig becses relikviái múzeumunknak. Közöttük találhatók plakátok, brosúrák, 60 db eredeti fénykép, valamint Frankéi Leó kokárdája, amelyet a Párizsi Kommün idején viselt és a cigarettaszipkája. A magyar múzeumügy negyedik korszaka a Horthy-rendszer ideje, amely muzeológiai vonatkozásban is rendkívül sekély. A Magyar Nemzeti Múzeum 1938-ban megnyílt kiállítása nem szólt a Dózsa-felkelésről, nem vett tudomást a jobbágyság létezéséről. A munkásosztályra, a munkásmozgalom történetére vonatkozó anyagok gyűjtéséről szó sem lehetett. Börtönbüntetés járt, ha valaki ilyen anyagot tartott birtokában. Érdekes módon az Országgyűlési Múzeumba mégis elég jelentős fényképanyag került és maradt fenn e korszak munkásmozgalmának eseményeiről. Szinte a felszabadulással egy időben kezdődött meg a magyar munkásmozgalom emlé-