Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [15] 1985. 40 p.

Szikossy Ferenc: A munkásmozgalmi emléktárgyak gyűjtésének története a magyarországi múzeumokban

DR. SZIKOSSY FERENC: A MUNKÁSMOZGALMI EMLÉKTÁRGYAK GYŰJTÉSÉNEK TÖRTÉNETE A MAGYARORSZÁGI MUZEUMOKBAN A magyar múzeumügy első korszakát az „egy múzeum korszakának" nevezhetjük, amely 1802-től 1867-ig tartott. Ez a korszak Széchenyi Ferenc nagyvonalú tettével indult, amikor ő az 1802. évi országgyűlés alkalmával felajánlotta hazájának könyvtárát, kézirattárát és éremtárát, hogy megvesse alapjait első közgyűjteményünknek. Az 1837. évi alapkőletétel után 1846. március 19-én nyitotta meg kapuit a Magyar Nemzeti Múzeum. A múzeumok gyors ütemű fejlődése a kiegyezéssel indult. A meginduló szaktudományok szétfeszítették a korábbi egyetemes gyűjteményt, és megkezdődött a kirajzás az anyaggyűjteményből. Ez a magyarországi múzeumok fejlődésének második korszaka. Létrejöttek nagyobb vidégi városaink múzeumai is: a Kolozsvár Erdélyi Nemzeti Múzeum (1859), továbbá Nyíregyháza (1868), Gyula (1868), Szombathely (1872), Tiszafüred (1877), Szeged (1881), Kecskemét (1897), Pécs (1898), Debrecen (1902) múzeumai. A földhöz és a néphez való kötöttség a valamennyi múzeumban fellelhető régészeti és néprajzi anyagokban jelentkezett. Mindenütt gyűjtötték a helytörténeti anyagot is, de ez meglehetősen ösztönös volt, és inkább még a régebbi korszabból örökölt kuriózumokra, ereklyékre korlátozódott. A magyar munkásmozgalom történetének első emlékei már korán, még a múlt század utolsó éveiben közgyűjteménybe kerültek. Az első ilyen emléknek egy, az 1890-es évek közepéről származó jelvényt tekinthetünk, amelyet szinte a készítés évében leltároztak a Magyar Nemzeti Múzeum éremtárában. Természetesen azt a néhány emléket, amelyet ebben az időben szinte véletlenül megőriztek, nem tekinthetjük tudatos gyűjtés eredményének, hiszen a múzeumok ekkor még legfőképpen tárgyi csoportosításban, anyagfajták, tárgy típusok szerint gyűjtöttek, és igen távol állt tőlük a társadalmi folyamatok, a történelmi események dokumentálásának gondolata. Ha korabeli emlék mégis bekerült gyűjteményükbe, az minden bizonnyal az uralkodó osztály egy-egy kiemelkedő személyiségéhez kapcsolódott, s annak feltétlenül művészeti vagy trezorális értékűnek kellett lennie. Ezzel a két tulajdonsággal pedig a munkásmozgalom történetének emlékei nemigen rendelkeztek. Ez a korszak szülte az emlékház, az emlékmúzeum gondolatát is. A romantika, a nacionalizmus hozta ezeket létre nemzeti zarándokhelyül, de a tisztelet is. Ilyen volt az aradi Szabadságharc Múzeum, az Erzsébet királyné Múzeum a Várpalotában és a Liszt Ferenc emlékszoba a Zeneművészeti Főiskolán. A szakmúzeum gondolata is ehhez a korszakhoz kötődik, és ennek köszönheti megalapítását a Mezőgazdasági, valamint a Közlekedési Múzeum. 1901-ben sajátos múzeum alakult meg: a Társadalmi Múzeum. Tevékenysége feltáratlan, pedig páratlanul érdekes. Szinte belegondolni sem szabad, milyen történelmi értéket, ismeretet halmozott fel. Tevékenységéről a megjelent periodikák alapján kaphatunk képet. A Társadalmi Múzeum Értesítője és a Társadalmi Múzeum Szemléje alapján ismerjük szervezeti felépítését is. 1913-ban a következő osztályai működtek: 1. Munkásvédelem 2. Műszaki balesetvédelem 3. Munkásbiztosítás 4. Lakásügy 5. Társadalmi egészségügy 6. Gümőkór 7. Alkoholizmus 8. Iparegészségügy 9. Jóléti intézmények 10. Gyermekvédelem 11. Könyvtár Mint szervezeti felépítéséből is látható, a Társadalmi Múzeum lényegében szociálpolitikai intézet volt, amely a magyar munkásosztály életkörülményeit vizsgálta, erről szóló anyagokat és adatokat gyűjtött és dolgozott fel. Gyűjteményei is voltak, hiszen állandó kiállítást, valamint időszaki és vándorkiállításokat is rendezett. A Társadalmi Múzeum vezetésében az 1910es években a marxisták játszották a főszerepet. A kiadványokban Bolgár Elek, Dienes László, Szántó Béla, dr. Ágoston Péter és dr. Szabó Ervin számos cikke található. Néhány cikkcím: dr. Szabó Ervin: A szociálpolitika