Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [11] 1981. 202 p.

Ságvári Ágnes: A munkásmozgalom történetének forrásai a Fővárosi Levéltárban

"Megyei törvényhatóságok és törvényhatósági jogú városok" el­nevezésű fondcsoport keretéhen Budapest Székesfőváros Tiszti Ügyészségének irataiban találhatók a köztisztviselők ellen a proletárdiktatúrában való aktiv részvétel cimén inditott el­járások. Az eljárásokat többnyire az egyes ügyosztályok kez­deményezték, ezért esetenként ott is találhatók annakidején részletesen dokumentált, s ma történeti értéket képviselő a­nyagok. Itt jegyzem meg,hogy ezen progresszív személyiségek életútjának következő stációjáról tudósitanak nemritkán az ügyosztályok 1945. évi iratai. Ezidőben került sor ugyanis - minisztertanácsi rendelet alapján - a haladó állásfoglalásuk miatt a 20-as években eltávolított és megfenyített tisztség­viselők és közalkalmazottak rehabilitására. Jóllehet évtizedekkel ezelőtt kiemelték a munkásmozga­lom vezető személyeire vonatkozó iratanyagokat - legalábbis azokat, amelyek az akta elnevezése alapján felismerhetők vol­tak -, most a rendezés során újabb iratok kerülnek elő. Ilye­nek például: a MÁV Igazgatóság és a MÁV budapesti és vidéki üzletvezetőségének iratai között a Hámán Katóval kapcsolatosak csakúgy, mint Pesti Istvánnak az ipartestületi anyagba beso­rolt segédlevele és nyilvántartási lapja, vagy Ságvári Endre, akkor előljárósági tisztviselő, fegyelmi iratai. A bíróságok közül kutatni érdemes a Budapesti királyi Ítélőtábla 1891-1950 közti, 613 fm nagyságrendű irataiban, a Budapesti királyi büntetőtörvényszék 1897-1944 közti, 536 fo­f lyóméternyi anyagot jelentő, többek között fegyelmi-, bünte-

Next

/
Thumbnails
Contents