Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [3] 1973. 154 p.
Élő Zoltán: Az archívum és ügykezelés kapcsolata, a tervszerű egyttműködés kialakítása Fejér megyében
minden alkalommal külön átvizsgáljuk, s ha az iratok tartalma megköveteli, akkor begyűjtéséről gondoskodunk. Mi levéltárosok azért is törődünk az irattárak munkájával, mert a határozatok szerint az iratokat meghatározott rendben kell átvennünk. Éppen ezért segédkezet kell nyújtanunk olyan rend kialakításához, a- . mely megfelel a gyakorlati (irattári), valamint a levéltári, tudományos céloknak is. Az iratok megőrzése a történelem, és nem öncélúan az archivum számára szükséges. Hiszen az archivum feladata az őrzés, a tudományos-technikai feldolgozás a politikai és tudományos tevékenység segitése. A határozatokban rögzített feladatok megvalósításán az ügykezeléssel közösen folyamatosan munkálkodunk, s ma ott tartunk, hogy elvtársaink szemléletében megfelelő helyet kaptak az iratok kezelésével kapcsolatos teendők. Az iratok átadásra való előkészítése nálunk magában foglalja: az iratok csoportosítását, elsődleges minősítését, a minőségi cserék végrehajtását, az őrzési egységek belső és külső formai rendjének kialakítását, a selejtezést, a leltározást, valamint az átadás technikai lebonyolítását. Az irattári anyag archivumi őrzésre való átadása számos problémát is felszínre vet: - szükségessé teszi annak biztosítását, hogy a meghatározott anyagok valóban archivumi megőrzésre kerüljenek; - szükségessé teszi az irattári anyag pontos számbavételét, nyilvántartását, rendszeres felügyeletét, a begyűjtés megszervezését; - az elhelyezés biztosítását. r