Állományvédelmi ajánlás. Szerzők: Czikkely Tibor, Káli Csaba, Orosz Katalin, P. Holl Adrien, Szlabey Dorottya. 2017, 150 oldal

1. A levéltári dokumentumok típusai, a károsodások okai és megjelenési formái

úgynevezett északi típusú írópergamen. A déli típusú (itáliai) írópergamen és a könyvkötéshez használt kötőpergamen készítésekor a meszezés után csak a húsoldalt kaparták, vékonyították, csiszolták. Száradás után a húsoldalt vastagon krétával alapozták, tehát teljesen bevonták a rostokat egy egységes, fehér, simára eldolgozott krétaréteggel. A barkaoldalt pedig növényi színezékekkel (például kutyabenge bogyójának levével) sárgították. A déli típusú pergamen esetén a barkaréteg megtartása miatt sokszor látható a barkarajz, tehát megállapítható az állat fajtája. A mindkét oldalán lecsiszolt északi típusú pergamennél erre nincs lehetőség.

A nyersbőr átalakítása pergamenné, annak fizikai és kémiai tulajdonságainak jelentős változását eredményezi. A meszes vízben a bőrrostok fellazulnak, erősen megduzzadnak, a zsírok és kis molekulájú fehérjék kioldódnak, illetve eltávolíthatóvá válnak. A feszítés hatására a háromdimenziós rostháló a felszínnel párhuzamosan rétegződik, vékony, világos színű lap alakul ki. A rostok között maradó 1,5%-nyi mész pedig enyhén lúgos (pH=7-8) kémhatást eredményez. Az anyag kellő rugalmasságát kb. 12-14%-nyi kötött víztartalom biztosítja, ami a száradás után a rostok között marad. Ezt a víztartalmat a pergamen 18+/-1°C és 50+/-3% relatív páratartalmú térben tudja megtartani.

1.1.2. Bőr

A levéltárakban könyvkötéseken és tokok, mappák borításaként találkozhatunk cserzett bőrrel. A cserzett bőr alapanyaga szintén emlősállati bőr, melyet azonban a mosás, tisztítás, meszezés és húsolás után cserzőlébe helyeztek. A cserzés szerepe a bőr rugalmasságának megőrzése, valamint vízzel és hővel szemben többé-kevésbé ellenállóvá tétele. A cserzés típusa és anyagai alapvetően meghatározzák a keletkezett bőr tulajdonságait. Európában a legelterjedtebb a növényi és a timsós cserzés volt, de alkalmazták a füst- és zsírcserzést is. A kikészítés folyamata tehát a meszezés után válik el a pergamen készítésétől. A meszezett bőrről eltávolították a szőrt, felhámot és a húsos, hártyás részeket, majd egy gyenge savas fürdőbe helyezték, hogy a meszet kioldják. Öblítés után került a cserzőlébe (növényi cserzés esetén például cserszömörce levelét, vagy tölgyfakérget porítottak és kevertek el vízzel), amiben több hónapig tartották időnként átforgatva a bőröket. Végül mosták, szárították, vékonyították és zsírozták azokat. A kész növényi cserzésű bőr általában sárgás, vöröses színű, rugalmas, puhajói alakítható, enyhén savas kémhatású anyag volt, s mivel a barkaréteget általában megőrizték, megállapítható az állat fajtája. (Többnyire juh, kecske és borjúbőrt használtak eh- 10