ISDIAH International Standard for Describing Institutions with Archival Holdings. Levéltári anyagot kezelő intézmények leírásának nemzetközi szabványa. 2008. Kézirat, 84 oldal.
FÜGGELÉK: TELJES PÉLDÁK
59 erősítése céljából – a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium felügyelete alá került az intézmény, majd az 1922. évi 19. törvénycikk alapján létrejött a nagy múzeumok, könyvtárak és a Nemzeti Levéltár közös szervezeti keretét képező Országos Magyar Gyűjteményegyetem. (Ennek neve az 1934. évi átszervezés után Magyar Nemzeti Múzeumra változott.) Az 1922. évi törvény kimondta, hogy a levéltár „tudományos intézmény”, amelynek feladata: 1. levéltári anyagának szakszerű őrzése, rendezése és gyarapítása, tudományos ismertetése és kiadása, a kutatók munkájának lehetővé tétele és segítése; 2. az állami szervek számára szakvélemény adása; 3. nemességi ügyekben szakértői közreműködés, és 4. hiteles iratmásolatok készítése. A törvény elrendelte azt is, hogy a fő állami hivatalok kötelesek levéltárba adni 32 évnél régebbi irataikat. A következő évben, 1923-ban megjelent a Nemzeti Levéltár szakfolyóiratának, a Levéltári Közleményeknek az első száma, ami a mai napig is a szakma legfontosabb tudományos publikációs fóruma. Ugyanebben az évben az intézmény elfoglalhatta új, kifejezetten levéltári célra épült négy emeletes, U-alakú, neoromán stílusú palotáját, amely akkortájt Európa egyik legmodernebb levéltárépülete volt. A 12 nagy raktárból 1926-ra hetet korszerű, állítható polcozatú állványzattal szereltek fel, így a korábban nagy munkával rendezett iratanyagok logikus rendben kerülhettek végleges raktári helyükre. Az épület nyilvános terei is megérdemelték a figyelmet: a csarnokokat, a tanács- és a kutatótermet és a lépcsőházat művészi freskókkal és ólomüveg ablakokkal díszítették, a rajtuk ábrázolt történelmi jelenetek és címerképek szinte megelevenítették Magyarország múltjának kiemelkedő eseményeit. Az 1918-ban szervezett hadilevéltárat 1945-ig ugyanebben az épületben helyezték el. Az új épületbe költözést követően megkezdődött az 1867 óta működő minisztériumok levéltárérett iratainak beszállítása, aminek eredményeként az 1930-as évek közepén már 19 000 folyóméterre növekedett a Levéltárban őrzött anyag mennyisége. A II. világháború előtt a 35–40 fős levéltári személyzet munkakapacitásának jelentős részét – a feldolgozó tevékenység kárára – igénybe vette a növekvő kutatóforgalom (évente 200–250, 1939-ben 609, 1940-ben pedig 872 kutató kereste fel a levéltárat, közülük évente 4–15 főt tett ki a külföldiek száma), valamint a tömegesen felmerülő igazgatási ügyek (nemesség- és származás-igazolás) intézése. 1935 folyamán kezdődött meg a levéltári anyag biztonsági filmezése. Tíz év alatt, 1944 végéig, mintegy 200 000 filmfelvétel készült el. Az intézmény hivatalos publikációs tevékenysége a két világháború között is viszonylag szűk térre korlátozódott. A 20-as és 30-as években is kiemelkedő volt a munkatársak egyéni történettudományi teljesítménye, de az 1942-ben tervbe vett ismertetőleltárak és hivataltörténeti feldolgozások publikálását a háborús viszonyok késleltették. Az intézmény nemzetközi kapcsolatokat is kiépített. A közös történelmi múlt és a közös levéltári tulajdon miatt az Osztrák Állami Levéltárral alakult ki a leggyümölcsözőbb együttműködés a közös, osztrák–magyar levéltári anyag kezeléséről szóló, 1926-ban kötött badeni levéltári egyezmény alapján. Más országok levéltáraival is kiadványcsere-kapcsolat jött létre. A második világháború súlyos megpróbáltatásokat hozott a Levéltár számára. A háború közeledtével egyre inkább a védelmi munkák kerültek előtérbe. A munkatársak minden lehetségest igyekeztek megtenni a magyar történelem pótolhatatlan értékű forrásanyagának megmentése érdekében. Az épület több találatot kapott, raktárfödémek szakadtak le, tüzek keletkeztek. Mindez és az ide telepített német katonai kórház iszonyú pusztítást okozott az épületben és az iratanyagban egyaránt. 3100 polcfolyóméter irat, az állomány 16%-a veszett oda. Ezen kívül rengeteg dokumentum került a romok alá, szóródott szét. Kétszeri újrakezdés a második világháború után, 1945–1970 A harcok elmúltával, 1945 tél végén és tavaszán az alig több mint két évtizede birtokba vett, kívülbelül pompás épület romokban hevert, a romok között megégett iratcsomók, szétszóródott iratok hányódtak. Csak közel két év elteltével, 1946 végére javult oly mértékben a helyzet, hogy ideiglenes megoldással ismét kutatók fogadására nyílt lehetőség. Lassan a szakmai tevékenység is újraéledt. Az 1949-ben 50 fős személyi létszámú intézményben: iratátvételekre került sor (1945 és 1949 között az iratok mennyisége mintegy 10%-kal gyarapodott), elkezdődött a segédletek készítése, és 1947-től a korábbihoz képest tízszeres teljesítménnyel ismét folyt a mikrofilmezés. Megkezdődött a nagyszabású, négy sorozat (I. Levéltári leltárak, II. Forráskiadványok, III. Hatóság- és hivataltörténet, IV.
