ISDIAH International Standard for Describing Institutions with Archival Holdings. Levéltári anyagot kezelő intézmények leírásának nemzetközi szabványa. 2008. Kézirat, 84 oldal.
FÜGGELÉK: TELJES PÉLDÁK
60 Levéltártörténet, történeti segédtudományok) keretében tervezett kiadványprogram végrehajtása. A Levéltár ezekben a nehéz években sokat tett a veszélybe került családi levéltárak megmentéséért. A háború utáni években a levéltárak közvetlen irányítására létrehozták a Levéltárak Országos Központját, és alája rendelték az államosított megyei és városi levéltárakkal együtt az Országos Levéltárat is. (A teljesen centralizált irányítás 1968-ig állt fenn.) Jelentősen bővült a levéltári feladatkör: az iratoknak keletkezésük után 5–10 évvel már levéltárba kellett kerülniük, a levéltárak kötelessége lett az állami, a tanácsi és a gazdasági szervek irat-selejtezéseiben való közreműködés. A Levéltár korábban erősen történettudományi intézet jellege ekkor szűnt meg. Az intézmény egyébként – leszámítva az 1956–1957. évi rövid időszakot, amikor a minisztertanács volt a felügyeleti szerve – a kulturális minisztérium főfelügyelete alatt maradt ezután is, mind a mai napig. Az 1949. év az intézmény vezetését sem hagyta érintetlenül. Az új főigazgató Ember Győző (1909– 1993) lett, aki csaknem három évtizeden át, 1978-ban bekövetkezett nyugdíjazásáig látta el a főigazgatói teendőket. Ebben az időszakban, az 1956-os forradalom leverésének napjaiban az 1945. évinél is szörnyűbb csapás érte az intézményt. A megszálló szovjet csapatok tüzérsége által lőtt, a háborús károk nyomát még mindig magán viselő épületben tűz keletkezett, amely közel 9000 folyóméter levéltári anyagot pusztított el. Alig több mint egy évtized után tehát ismét a romokból kellett újjáépíteni a levéltárat. A Levéltár belső szervezete 1949 után fokozatosan differenciálódott. A 40-es évek végén létrehozott három osztály (I. 1867 előtti kormányszervek iratai, II. 1867 utáni kormányszervek iratai, III. nem állami szervek iratai, gyűjtemények) mellé eleinte különböző csoportokat létesítettek, önálló egységgé alakították az intézményi szakkönyvtárt, majd a 60-as évek elején újabb osztályokat szerveztek. Ekkor alakult meg – az 1953–1961 között működött Központi Gazdasági Levéltár iratanyaga nagy részének beolvasztásával – a gazdasági szervek iratait őrző IV. osztály, a mikrofilmező csoport, mikrofilmtár, a restauráló és a könyvkötő műhelyek összevonásával az V. (állományvédelmi) osztály, továbbá az 1945 utáni iratokra szakosodott „Népi demokratikus osztály”. Mindeközben épületét is kinőtte az intézmény, ezért két új telephelyet is kellett szereznie. 1949 és 1969 között két és félszeresére, 50-ről 129 főre emelkedett a levéltári személyzet (ezen belül 25-ről 48-ra a diplomás levéltárosok) létszáma. Bővült és korszerűsödött a mikrofilmező és a restauráló műhely, aminek köszönhetően például a mikrofilmtár 1950. évi 2 millió felvételes állománya két évtized alatt 20 millió felvételre szaporodott. A levéltári feladatok végzése tervszerűvé és rendszeresebbé vált ebben az időszakban. Szinte folyamatos volt az iratátvétel, így – az 1956. novemberi irtózatos pusztítás ellenére – két évtized alatt közel 39 000 folyóméterre növekedett az itt őrzött levéltári anyag mennyisége. Ember Győző nagy súlyt fektetett a feldolgozó munkákra. Irányításával az intézmény munkatársai elvégezték a teljes állomány alapleltározását, majd a proveniencia elvének érvényesítésével megtörtént az iratanyag újrarendszerezése. A publikációk száma ugrásszerűen megnőtt: 1875 és 1944 között összesen 20, 1945 és 1969 között 200 kiadvány jelent meg. A széles körű feldolgozó munka jelentősen javította a kutatási feltételeket. Ennek köszönhetően a 60-as évek második felében 765–863 között mozgott a kutatók évenkénti száma (az 50-es években ez a szám 245 és 536 között mozgott). A hidegháborús viszonyok enyhülésével a 60-as években már külföldi kutatók is egyre gyakrabban megfordultak az intézmény kutatótermeiben. Az érdeklődők kiállításokon és csoportos levéltár-látogatáson ismerkedtek meg az épülettel és gyűjteményeivel. Mindez a nagyközönség felé fordulás, a „nyitott levéltár” koncepció elfogadását és érvényesítését jelentette. A két országos levéltár időszaka 1970–1992 A 60-as és a 70-es évek fordulóján ismét átszervezték a magyar levéltárügyet. A területi levéltárak a Fővárosi Tanács és a megyei tanácsok intézményei lettek, szaklevéltárakat létesítettek, a Magyar Szocialista Munkáspárt felállította saját archívumi hálózatát. Nem kerülte el a változás a MOL-t sem. Politikai okokból, a Szovjetunió levéltárügyéhez való igazodás céljából már másfél évtized óta törekedtek egy új, a szocialista korszak iratanyagát gondozó levéltári intézmény alapítására. A terv 1970. június 1-jével vált valóra, amikor a MOL Népi demokratikus osztályából létrehozták az Új Magyar Központi Levéltárat. Ezt követően Magyarországon több mint két évtizeden át kettéosztva működött a korábban egységes nemzeti intézmény. A MOL ezzel lezárt, történeti gyűjteménnyé vált, a rendszeres iratátvételi kötelezettség immár nem „terhelte”. Természetesen a kint lévő, 1945/1948 előtt keletkezett levéltári anyagokat alkalmanként
