ORAL HISTORY
Völgyesi Zoltán: Az oral history kialakulása, nézőpontjai és forrásértéke. Levéltári Szemle, 63. (2013) 4. 9-22.
tölgyesi Zoltán oral history művelőinek az emlékezet vizsgálatára kellene fókuszálniuk.24 Cáfolta, hogy az emlékezet a múlt valóságos eseményeinek közvetlen ábrázolását adhatná, s azt javasolta, hogy az emlékezettel ne pusztán módszertani kérdésként foglalkozzanak, hanem tegyék meg a vizsgálat tulajdonképpeni tárgyává. Meglátása szerint az oral history-n keresztül feltárható a történelmi emlékezet kialakulásának folyamata.25 24 Frish, 1990. 25 Frisch fő kutatási területe jelenleg a digitális technológiák hatása az oral history alkalmazására, de hoszszú időn keresztül foglalkozott az emlékezet és a kollektív emlékezet vizsgálatával. Vö: Frish, 1989. Thomson-Frish-Hamilton, 1994. 26 PORTELLI, 2006. Az eredetileg olaszul megjelent, majd angolul először 1981-ben közölt írás az előbbi válogatás mellett megjelent Portelli egyik könyve bevezető fejezeteként is: PORTELLI, 1991. 45—58. 22 Portelli, 1991. 52. 28 Passerini, 2006. 29 Passerini, 2006. 54. 30 Vö: Passerini, 1987., Passerini, 1992. 31 Passerini, 1991. Az oral history „emlékezeti fordulatában” fontos szerepet játszik Alessandro Portélig aki előbb a sienai egyetemen oktatott amerikai irodalmat, 1981-től pedig a római La Sapienza egyetemen tanít az angol-amerikai irodalmat és kultúrát, s az oral history-t történeti narratívák elbeszéléseként értelmezi. Az 1979-ben megjelent „What makes oral history different” című cikkétől kezdve az emlékezet működése áll kutatásai középpontjában.26 Részben az az oral history-t ért bírálatokra válaszolva fejtette ki, hogy az emlékezet „nem a tények passzív letéteményese, hanem jelentések megteremtésének aktív folyamata”.27 Ezzela A Torinói Egyetem történésze, Anisa Passerini^ aki előbb a jelenkortörténet, majd a történelem kutatásmódszertana tanszéken (Methodology of History) tanított, s jelenleg a kultúrtörténet professzora, a politikai ideológiák, a kultúra és a társadalmi kapcsolatok emlékezetre gyakorolt befolyását vizsgálta. „Work ideology and consensus under Italian Fascism” című írásában, amelyet eredetileg az 1972-ben rendezett colchesteri nemzetközi oral history konferencián adott elő, a megélt és emlékként újra felidézett tapasztalatokat tárja fel, figyelembe véve azok tudatos és tudatalatti jelentés tartományait is.28 Cikkében felhívja a figyelmet: „nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az oral history nyersanyaga nem csupán tényszerű megállapításokat tartalmaz, hanem mindenekelőtt a kultúra kifejeződése és reprezentációja, ezért nemcsak szó szerint értelmezhető narratívumokat foglal magában, hanem az emlékezet, az ideológia és a tudatalatti vágyak dimenzióját is.29 Passerini az interjúk szövegközpontú, strukturalista vizsgálatára alapozva kimutatta, hogyan változtatta meg a fasiszta kormányzat az olasz munkások emlékezeti stratégiáját, ami szerinte tetten érhető a felidézett emlékekben, az elhallgatásokban, valamint az interjúalanyok irreleváns és inkonzisztens válaszaiban.30 (Sajnos a kollektív emlékezetben élő, „képzelt” Mussoliniról szóló könyve csak olaszul jelent meg.31 ) Frish, Portelli és Passerini nyomán, felhasználva a pszichológia eredményeit (lásd narratív pszichológia és emlékezetkutatás), az 1980-as évektől az oral history kutatások egyik fő témája lett az egyéni és a kollektív emlékezet vizsgálata. Az oral history az utóbbi évtizedekben önálló kutatási irányzattá nőtte ki magát, saját folyóirataival, kiadványaival, archívumaival, sőt helyet követelt magának az oktatásban, 16
