Levéltári dolgozók szakmai továbbképzése. Levéltártan. Középfok (1952-1953)

6. Borsa Iván: A levéltári anyag védelme

befolyó anyagi haszon sem volt megvetendő, A javasolt megoldás csak az iratanyag egy "részének védelmét bizto­'sltotta volna, s nem gondoskodott kellően az ujabbkori iratokról., Ugyancsak nem gondoskodott kellőképen a nem törvényhatósági jogú városok és községek iratanyagáról sem„ Nem jelentett volna ugyanis megnyugtató védelmet az iratanyag számára, ha. az iratanyag az állam szakfelügyelete melle tü továbbra is az elöljáróságok kezében maradt volna. A közben elmúlt két évtized bebizonyította, hogy az iratter­melő kezelésében maradt anyag biztosítottsága nem megfelelő, s nem valószinüj hogy ezen a téren lényeges általános változást eredménye­zett volna, ha időközben a javasolt szakfelügyelet és a feleiősség szabályozása megvalósult volna* $ megoldás átmeneti jellegét £zabó I 0 is tudta, hisz javaslatát a probléma megoldása elhalasztásának tekintette, Az az erve viszont, hogy a városi és községi anyag begyűjtésére nem lehet gondolni már csak azért sem, mert "ilyen általános beszolgáltatást.eddig egyetr len államban sem valósítottak meg r, ? nem állta meg akkor sem a he­lyét, A Szovjetunióban ugyanis akkor már szervezetten biztosítva volt a falusi tanácsok iratanyagának begyűjtése is. Tehát az érv olyan javításra, szorulj hogy egyetlen k^ijaadlsla államban sem. va­lósíthattak meg ilyen begyűjtést,. A cikk a hatósági Je llegű korp a rác .lók iratanyagának védelmével kap­csolatosan lény egile g az Ónos"megoldást javasolj tehát értékelésü­ket is azonos módon kall megtennünk^ Legfeljebb azzal lehetne a fen­tieket kiégészitehi, hogy ha a javasolt megoldás az önkormányzati jellegű szerveknél a nagyobb hivatali fegyelem mellett sem tekint­hető kielégitőnek^ ugy ez csak fokozottabban áll ezekre a testüle­tekre* A S§^É5=L§^iiii§^ k iratanyagának védelmét illetően Bzabó I* az alábbia­kat írja: "A nem állami és nem hatósági levéltárak, idesorolva az egyházi ? különféle egyesületij társasági, vállalati, családig egyéni stbo levéltárakat^ az állam hatósági kezelése vagy felügyelete alá állás­pontunk szerint nem vznha.tók ? de állanak olyan eszközök az állam rendélkezésérej melyekkel előmozdítható e levéltáraknak a nemzeti kulturjavak összességében való fenntartás a c fí Az. állam rendelkezésére álló eszközök volnának: az anyag 'nyilvántar­tása, ..' jelentős levéltárák la-véltári emlékké nyilvánitása s ennek keretében külföldre.vicelük és megsemmisítésük megakadályozása, to­vábbá az állam elővételi jogának biztosítása,, Kívánatosnak tartja továbbá fokozott mértékben arra törekedni ? hogy a levéltártulajdonoeok levéltáraikat a tulajdonjog fenntartásával vagy letétként az állam levéltári hatóságának őrizetére bizzák a A magántulajdonnak a kapitalista gazdasági és társadalmi rendből eredő fetisizálása korlatokat szabott a cikkíró javaslattételi le­hetőségének is 0 Javaslatai, megválóeulásuk esetén sem biztosíthatták volna a magánlevéltárak megfelel5 *éds'iaiét s bér kétségtelen, hogy egy kataszter felvétele igen nagy mértékben segítette volna az elmúlt években sok esetben gazdátlanná vált iratok levéltári őrizétbevéte-

Next

/
Thumbnails
Contents