Levéltári dolgozók szakmai továbbképzése. Levéltártan. Középfok (1952-1953)

6. Borsa Iván: A levéltári anyag védelme

lének munkaját1­Kívánatosnak tartotta, hogy" az egyházak maguk gondoskodnának meg­felelő levéltári "gyűrj tő te lep megszervezéséről, pmelyek egy-egy te­rület saját egyházi levéltárainak felvételére és megőrzésére vol­nának hivatottak'^- Ez a javaslat is javaslat maradt, bár komoly mértékben biztosította volna az iratanyag védelmét és kutatható­ságát a magántulajdon és a.z egyházi érdek sérelme nélkül* V "Szer­vezeti megoldásként Szabó I, négy állami kerületi levéltár felállí­tását javasolta az Országos Levéltár irányítása alatt, Pleídell és Szabó I, javaslatai az iratanyag védelmét célozták, s uj szint jelentettek a XX 3 század levéltári Irodalmában, Felismer­ték a hiányosságok gyökerét s a polgári reformizmus utján keresték a kibontakozást. Ahogy a cári Oroszországban Kulacsov es Szamokva­szov hasonló jelentőségű reformjavaslatai nem vezettek eredményre, mert a cári kormány elutasította azokat f ugy a 30-as években felve­tett magyar törekvések sem jutottak eredményre, Ezeket nem utasí­totta el a kormányzat, mert nem kerültek olyan stádiumba, hogy a kormány foglalkozott volna velük. Szabó I, cikkének megjelenése után megindultak a tárgyalások és elő­készületek egy levéltári törvény elkészítése céljából. Az ülésezé­sek, tárgyalások, ankétok hosszú sora után /1944—re elkészült a tör­vényszöveg tervezete c A felszabadulás után ujabb tárgyalássorozatok következtek,, s végül 1947 július 16-án' másfél évtizedes vajúdás u­tán megszületett az 1947c évi JS£Z 0 törvénycikk a levéltárügy rendé­zésérőla . . E régen várt törvény azonban halva született,. Lényegileg F.zabú Ist­ván által 1931-ben 6f elve tett javaslataira /állami levéltári felü­gyelet, kerületi levéltárak szervezésének P etőségo/ épült, azon­ban sok nehézkes megoldással és papiros izü tervezett intézkedéssel, A törvény nem biztosította a levéltári anyag védelmét olyan mérték­ben, ahogy azt a másfélév tizedes készülődés és a másedik világhábo­rú adta szomo.ru tapasztalatok után várni lehetett volna.., ífem hozott létre levéltári hatóságot, amely a levéltári anyag Védel­méről operatívan tudott volna gondoskodni, s a levéltáraknak sem biz­tosított olyan szerepet, hogy az iratanyag védelmében aktivan lép­hettek volna fel, A törvény a levéltárak szakirányú felügyeletét gyakorlatilag a le­véltárak országos főfelügyelőjére ós felügyelőire bízta,, A tcivóny /40* §, 2,bek a / azt mondja ki 9 hogy r, a levéltárak- országos főfelü­gyelője hivatalának személyzetét as Országos Levéltar' 5 adja. Ez lényegileg azt jelentette- hogy az elképzelés szerint az Orszá- . gos Levéltár lett volna hivatva ellátni a főfelügyelettel járó fél­adat okat e Nézzük meg, hogy miként működött volna a levéltárak országos főfe­lügyelője á törvény 42, és 46, §§-inak előírása szerint s "A val.lás*­és közoktatásügyi miniszternek a levéltárak országos főfelügyelőié utján a vármegyei, a törvényhatósági joga városi 2 a megyei városi és a községi, levéltárak felett gyakorolt felügyelete kiterjed a le-^ váltáé? elhelyezésére, a levéltár oxV&zetóbe utalt iratoknak a levéltár

Next

/
Thumbnails
Contents