Levéltári dolgozók szakmai továbbképzése. Levéltártan. Középfok (1952-1953)

5. Fára József: A magyar iratselejtezés

Az iratselejtezést a magyar irattermelő szervek már régéba alkalmazzák mind irattári, mind levéltári vonalon, Alkalmazása alig volt olyképpen szabályozva, bogy az iratselejtezéssel előálló és'elkerülbetétlen kár­okozás minél kisebbre csökkentessék. Ezek a múltbeli íratselejtezések, amelyek nem voltak általános, országos jellegűek még az ugyanazon fő­hatóságokhoz tartozó szerveknél sem, legtöbbnyire csak esetről-esetre szabályozták a selejtezést-, nagy részben nem egységes elvek szerint és legtöbbnyire a levéltárak távoltartásával. Nem terjedtek ki as összes irattermelő szervekre, hanem csak a hatóságit hivatali szervekre s A múltra nézve megállapítható, hogy nem volt egyáltalán egy egységes, általános jogszabály elsősorban arra, hogy az iratokat meddig kell ő­rizsi., Ennek következményé az volt, hogy az irattermeié szervek ideig­óráig őrizték irataikat és esetleg azokat, amelyekről ugy vélték, hegy a további ügyvitelükben szükségesek, megtartották, a többit azonban, ások egyéb értékének figyelmen kivül való hagyásával, kiselejtezték, megsemmisítették. Egyes kormányfőhatóságok,az igazságügyi- és pénzügyi szervek, a megyei­és városi törvényhatóságok iratselejtezése volt valamennyire szabályoz­va, de ez a szabályozás is az 19oo—as évek elejével történik meg és ke­vés esetben oly módon, hogy annak végrehajtásában a levéltár is bevonas­sák, és ezáltal a levéltári, általában a tudományos érdekek megóvássa­nako ' A magyar íratselejtézés múltjával részletesen itt nem foglalkozhatunk, mégis a mult selejteséseinek jellemzésére röviden ismertetem a közigaz­gatási levéltárak iratselejtezésének múltbeli szabályozását. Általánosságban azt mondhatnók,, hogy a felszabadulás előtti időben aa iratanyag gyűjtésével az Országos Levéltár és a törvényhatóságok levél­tárai foglalkoztak. Az Országos Levéltár rendeltetésénél fogva a kor-. mányfőhatóságok és a felső igazságszolgáltatási szervek iratait..gyűj­tötte, a törvényhatéságok levéltárai pedig kizárólag a megyék^ illetve törvényhatósági jogú varosok iratait gyűjtötték© Es utóbbiak iratkeze­lésének 19o2 0 évben történt szabályozásánál találkozunk as iratselejte­zés bizonyos fokú egységes szabályozásával, Ugyanis a megyék ügyviteli szabályzatának megalkotásánál kitérnek az alispáni, a közigazgatási bi­zottsági, árvaszéki, főszolgabírói és községi jegyzői iratok keselésé­nek és egyben selejtezésének a szabályozására is, E szabályozást álta­lában az jellemzi, hogy csak a selejtezést előkészítő munkálatok elvég­zését rendeli el, magának a selejtezés végrehajtásának, tényleges foga­natosításának a szabályozását későbbi időpontra igérte, de az sohasem következett be. Egyedüli kivétel ez alól a községi ügyvitel, ahol a végrehajtást is szabályozta. A selejtezést előkészítő munkálatok szabályozásánál egyrészt megállapít­ja az egyes iratfajták őrzési idejét, másrészt megadja a selejtezéshez az elvi szempontokat. Az őrzési időt általában az összes iratra nézve lo évben állapítja meg, kivételt tesz a magánjogi és katonai vonatkozású iratokkai. amelyeknél az őrzési időt 32 évben adja meg. Az elvi irányítás a következőkben foglalható össze: megjelöli a szabály­zat a ki nem selejtezhető iratfajtákat, igy felsorolja as anyakönyveket, adomány-, alapítvány-, kiváltságleveleket, családi vonatkozású iratokat,

Next

/
Thumbnails
Contents