Levéltári dolgozók szakmai továbbképzése. Levéltártan. Alsófok (1952-1953)

7. Bakács István: Iratvédelem

Á megyék és városok - mint erre sz ntén rámutattunk már - levéltáraikra a XIX, században mér.^mind több gondot forditottak* A polgári korszakban., amikor a megyei és városi autonómia erősen élt, a levéltár szervesen kapcsolódott a vármegye és város igazgatási és -gazdálkodási feladataihoz' 3 ^voltaképpen mint a megye, ill* a város szakhivatala folytatta numg'gat

c Begyűjtöttek az alispár) és a polgármester iratait, valamint a vármegyének és a városnak gazdálkodása során mint jogi személynek.összegyűlt iratait' szerződéseket, jogbiztositó iratokat s az^Országos Levéltárhoz hasonlóan biztosították a régebbi iratanyag hozzáférhetőséget a tudományos kutatás számára* Nyilvánvaló, hogy az országos jelentősége, valamint a megyei és városi iratok és az egyes családok öntevékenysége következtében a Magyar Nemzeti Múzeumban elhelyezett levéltáracon kivüi szerte az országban tetemes mennyiségű s^nagy forrásértékű iratok voltak. Elsősorban kell említenünk az egyházak iratait* A hacilmas birtoktestekkel rendelkező s a feudalizmus korában vezető szerepet betöltő katholikus egyház levéltárairól 19^6-ban a levéltári Közleményekben ezt olvashatjuk:

tt

Teljesen^fehér folt gaz egyh'zi levéltáráé problémája. A plébániák, lelkészségek levéltárairól iigyszólván soiimit sem tudunk, mert ezek létezéséről, illetve állapotáról hazánkb'.n eddig még alig jutott valami a nyilvánosság ss-knára*, Reméljük, hogy f püspöki, káptalani és konventi levéltárak cz erős- selejtezés ellenérv még mindig jelentős forrásokkal rendelkeznek? -Azt his. zük, ez az icézetteljes melységében tárja fel a magyar levéltárügy teljes elmaradottságát. Kétségtelen ugyan, hogy a ZX* szazad levéltárnokait a légkör ubbről az a probléma érdekelte, hogy miképpen lehetséges ©z államszervezet keretein kivül keletkezett iratoknak állami védelméről, de legelsesorban nyilvántartásba vételéről beszélni^ lehetséges-e a szükséges védelmet^megadni s adott^esetben^a n\gánkézbon levő anyag ozélyezzetettse^étaz iratoknak állami levélt brba való begyűjtések-- i 1 meg szinte fii. A kérdés csak a* ma szenszögén keresztül látszik olyan egyszerüne 1, azonban ha a magántulajdon szemüvegen át nézzük, akkor osak azt állapithatjuk meg, , ho^y a levéltár tulajdonos vagy felismeri a.birtokában lévő okirat érméket s^fennmaradása biztceitasa végett - amennyiben maga erre nem képes - átadója megőrzésbe az állami levéltárnak, vagy pedig az irat menthetetlenül elpusztul, mert az állam a magántuk" "ónhoz nem nyúlhat. Természetesen r kérdés nem volt csak magyar probléma. Hiszen /Isztriában is a magántulajdon eszmei értelmezése állta útját annak, hegy az állam beavatkozzak a veszélyeztetett magánlevéltárak biztonságba helyezésére ir.bg Í 16 eikcióba - ezt ugyanis sokhelyütt magánkezdeményezések, társaságuk etiletek, ki céljuknak - s csak 1923-ban történt némi ' kezdeioényezés e t'ren* gngliában a magánlevéltárak leltározását megkezdték ugyan? de e magántu]* dont annyira tiszteletben tartottá^, hogy a leitárból kin,., fték mindazokat a magántermészetű iratokat, a tudományos szempontok eavv kárára

r amelyek tulajdonjogot statuáltak. Olaszországban az 1911 évi ozabályzat csak azokra a magánlevéltárban őrzött iratokra terjedt \z±

9 a.e^lyek valamely állami gazgatási szerv működése során keletkeztek - vagyis a 'közhivatalt viselt családtagok irataira korlátozódott * Nem csoda tehá.-J, hogy 1916<L92^ között 400^000 métermázsa régi papirt adtak el az olasz Vöröskereszt céljaira,közte teljes" családi levéltárakat

6 így pusztultak el a kV. szazad második felében élt Mres olasz fest- ' % Pinturicchio-nak művészi megbízásai iSo. ,r V/est fái iában egészen ez ieti kezdeményezés indult meg a magári-