13. A magyar bírósági szervezet és perjog története. Szerk. Varga Endre. Bp. 1961. LOK 203 p.

I. A korai és a fejlett feudalizmus korszaka (1000-1526) - B) Perjog

illetékes hiteleshely templomában, a nádori közgyűlésen megítéltet a helyben lévő templomban vagy a nádori kápolnában, a megyén vagy városi törvényszéken elrendelt esküt a biróság szine előtt kellett letenni, szigorúan ragaszkodván a meghatározott időponthoz o Az eskütevő a biróság kiküldöttjének és a hiteles hely emberének jelenlétében, az utóbbinak szavait ismételve, személyesen tette le az esküt; ez alól csak a király és /Vitéz János óta/ a primás volt kivétel. A főpapok azonban eskü helyett lelkiismeretük tisztaságára, illetve szerzetesi fogadalmukra hivatkoztak. Külön formaságok között tehettek hitet a nők, a városi polgárok, a román kerületek lakói és a zsidók. A rendes szertartás ugy folyt le, hogy az eskütevő az oltárt, illetve az ereklyéket érintette, vagy a feszületre helyezte kezét eskü közben /

iuramentum corporale

/. Csak a földre letett eskü zajlott le a templomon kivül. Az ellenfél rendszerint jelen volt az eskütételnél, hogy azután kifogásait megtehesse. Ha az erre kötelezett fél letette a közbenszóló Ítéletben meghatározott tényállítására az esküt, a hiteleshely bizonyságlevelet állitott ki róla /

memorialis

/, s ugyanúgy tanusitotta az esküre való kötelezettség elmulasztását is /

omissionalis

/, Amikor a felek az erre kitűzött napon a hiteleshely bizonyságlevelével megjelentek a biróság előtt, ez mérlegelte az esetleges kifogásokat, majd az eskü eredményéhez - illetve letételének elmulasztásához - képest hozta meg marasztaló vagy felmentő Ítéletét„ d/ Oklevélbizonyitás Az Írásbeliség térhódításával az oklevelek is a perbeli bizonyitás rendes eszközeivé váltak, Mig a magyar állam első századaiban csak a királyi okleveleket tekintették közokiratoknak, a XIII. század második felétől már bizonyitó erővel rendelkeztek a bíróságokon mindazok az oklevelek, amelyeket hiteles.pecséttel láttak el. Ezek a király, a nagybirák, a hiteles helyek, valamint a maguk hatáskörében a városok és /utoljára/ a vármegyék kiadványai voltak. A hiteles pecsét, a privilégium és pátens, az eredeti és átirt oklevél kérdését, valamint a hitelesség megvizsgálását a diplomatika tárgyalja részletesebben, ezért itt nem foglalkozunk vele. A perjog történetének körébe elsősorban két kérdés tartozik: kinek és hogyan kellett okleveleket bemutatnia, és hogyan jutott hozzá a bizonyitó fél az idegen kézen lévő oklevelekhez. Az okleveleket annak kellett bemutatnia, aki a perben rájuk hivatkozott, mégpedig a felperesnek azonnal, az alperesnek pedig rendszerint a következő törvényszakon. Birsággal még tovább is halaszthatta ezt a kötelességét, de a harmadik nyolcadon pervesztés terhével teljesítenie kellett. A jogtalan birtokfoglalónak, aki igazolásul okleveleire hivatkozott, még kevesebbet engedett a szokásjog: egy idézést és egy három-vásári kikiáltást, Ha a levelek idegen kézen voltak, egy esztendőt kapott a reájuk hivat-