7. A magyarországi és erdélyi központi kormányszervek szervezetének és müködésének története, 1526-1867. Vázlat. Bp. 1959. LOK 125 p.

I. rész Magyarország - A) A törökkori királyi Magyarország kormányzata (1526-1690)

már 1526-ban rendelkezésre álltak, részben a XVI* század folyamán fejlődtek tovább ill

s alakultak ki, A legfőbb államkormányzati szerv, amely ugyan formálisan hatásággá nem alakult, mindvégig tanácsadó testület maradt az uralkodő mellett, dö a legfőbb államügyekben elhatározó szerepet játszott: a tij&kos t

anács /Geheimer Eat/, majd a XVII. század közepétől utóda, a ^flWos konferencia /Geheime Konferen^/. Tagjai a legfőbb udvari tisztségek viselői ós az uralkodó bizalmasai voltak az örökös tartományokból. Magyarok a testületben nem szerepeltek /legfeljebb egy-egy Ülésen, ad hoc jelleggel vett részt egy-egy meghívott főúr/. Ezzel szemben a titkos tanács intézett minden, Magyarországot is érintő külügyet /eg a feudális felfogás szerint egyébként is az uralkodó dinasztikus joga/, tehát a királyi Magyarországnak önálló külpolitikája, de a külügyek vitelébe még beleszólása sem volt. Emellett az uralkodó a titkos tanács ill. konferencia elé vitt minden fontosabb belpolitikai kérdést is, s a magyar rendek ez ellen semmit sem tehettek, mert a kor állam jogi felfogása szerint az uralkodő tetszése szerint válogathatta meg tanácsadóit, és amennyiben a titkos tanács határozatát az uralkodó saját nevében, a magyar kancellárián keresztül expediáltatta, e határozatok formaszerinti törvényességót nem vonhatták kétségbe. A titkos tanács munkáját egészitette ki szervesen a központi udvari kancellária /Öofkanzlei/, melynek magyar osztályáról az alábbiakban lesz sző. Az 152?-ben, majd 1537-ben újjászervezett udvari kamara /Hoíkammer/ valamennyi országos ka- * mara /az alsó-felsőausztrlai, a cseh és a magyar/ központi hatóságává nőtt, amennyiben az egész birodalom pénzügyeit irányította és ellenőrizte, bár a magyar kamara formai, közjogi függetlenségét a magyar törvények Ismételten kimondták. Végűi as 1556-ban megszervezett udvari haditanács /Hofkriegsrat/ volt illetékes legfelsőbb fokon minden hadügyi vonatkozású kérdés™ ben, igy az egész magyar végvári rendszert illetően is. A birodalomban meggyökeresedett központi jellegű szervezettel párhuzamosan tovább élt a régi, alkotmányos, tehát rendi szinezetü magyar hivatalszervezet Js$ ám másodlagos, 8 ezen belül is csökkent szerepkörben. Ennek mélyebb okát k^t ponton lehet megtalálni. Egyrészt ez a középkoriam jeia^gSi a3 avult szervezet eleve /s már a XV. század óta/ nem volt képes ellátni az ország kormányzatát, mert a fejlődós túlhaladt pajta 4 az államigazgatás szükségletei a közigazgatásban állandó jellegű, központi hatóságokat kivántak, márpedig a rendiség Ilyenek kitermelésére természeténél fogva kevéssé volt alkalma. Másrészt a helyzetet alapvetően a török veszély, az orssa& hadszíntér volta határozta megí a csonka ország önmaga erégé^ bői képtelen volt ellenállni a,külső veszélynek, a rendiség előjogairól /nemesi adómentesség/ nem volt hajítandó lemondani, ezért az ország külső /pénz- és hadi/ segélyre szorult, as örökös tartományokra és a német birodalomra. S ha ez a segély igazában nem is volt elegendő - és a Habsburgok politikája révén azt szolgálta, hogy Magyarország"pusztulása árán az örökös tartományok épségét biztositsa -, arra elég volt, hogy a rendek kénytelenek legyenek elismerni az idegen hatóságok illetékességét bizonyos területeken. Az 1559:8. tc.^ majd még világosabban az 1569:38. tc. elismerte, hogy a kormányzati ügyak két csoportra oszlanak: a "tisztán magyar" ügyek, azaz as tgaz« ságszolgáltatást s az í'ország fogait és szabadsagait" illető