Levéltári szakmai továbbképző tanfolyam előadásai (1952)
6. Wiszniewski, Franz: Egy üzemi levéltár megszervezése
_ -.Már 1945 előtt is sokat mulasztottunk ezen a téren. A kapitalista rendszernek kevés érzéke volt az üzemi levéltárak szükségletei iránt és csak kevés nagyüzemben keletkeztek ilvenek. A legtöbb üzem a levéltár kérdésevei szemben közömbösen viseltetett. Egyesek akkoriban az állami beavatkozástól tartottak, vagy a valóságos célokat félreismerve, az üzemi levéltár fenntartási költségeitől féltek. Igy-az utókor számára megőrzésre érdemes nagy anyagot pusztítottak el. A legnagyobb iratveszteságet a háború következményei okozták. Ezenkívül az összeomlás utáni papirhiány igen sok céget arra késztetett, hogy régi iratanyagukat makulatúraként adják el, eként az iratok értékének s a megőrzés szükségességének nem-ismeretében, valamint helyhiá ny ima ti fontos és pótolhatatlan anyagot zúztak be es vontak el ezáltal a későbbi kutatás elől. Lassanként azonban mégis tudatosodni kezd az üzemi levéltárak jelentősége és.haszna, I Német Demokratikus Köztársaság éppen azért részesíti tervszerű gondozásban a gazdasági iratanyagot"! mert állami és üzemi érdek egyaránt megköveteli, sőt kényszerítő szükség az, hogy a termelésben és elosztásban tapasztalható folyamatokat .az utókor számára megőrizzük. Z-* . Az üzemi levéltár elsősorban az üzem szükségleteit és érdekeit szolgálja. Akár^igazgatási, akár kereskedelmijogi, vagy technikai szempontból nézzük az üzemi levéltárat, mindenekelőtt az üzem gyakorlata számára bir jelentőséggel. Akár jogi, vagy birtoklási kérdésről Tan szó, amelyet csak a régi akták-alapián tisztázhatunk, vagy más egyéb üzletileg fontos kérdésről, amelynek gyorsabb és kedvezőbb lezárása szintén csak a régebbi időre'visszanyúló, .okmányok és levelek alapján lehetséges, az üzemi levéltár minden esetben az üzem támasza, emlékeztedé és forrása, amelyből merítünk. A termelés növelésében és minőségi javításában az üzemi levéltár tapasztalatai ielentések,_ rajzok, tervek, vizsgálatok és elemzések revén a termelő és más üzemek számára is felbecsülhetetlen érték. Különösen értékes adatokat szolgáltathatnak az üzemi levéltárak , gazdaságtörténeti szempontból az állami üzemek felépítéséről, azok teljesítőképességéről,"" technikai és gazdasági jelentőségéről, - akár egyenként vizsgáljuk őket. ^akár az egész gazdasági elet keretében. Ezáltal az üzemi levéltár a közösség, es mindenekelőtt a tudományos kutatás szempontjából válik nagyiontosságúvá. A tudományos kutatás számára az üzemi levéltár különös jelentőséget nyer, mert a tudomány az írásos anyagból,az oklevelekből, kéziratokból, aktákból és jelentésekből merítve, az egyes korszakok teljes gazdaságát átkutathatia ? tanulmányozhatja, annak képét technikai,•népgazdasági, társadalmi és kulturális szempontból megrajzolhatja. Elképzelhetetlen a múlt bármely korszakának kimerítő ábrázolása a nélkül, hogy ne vázolnánk az egyes gazdasági folyamatokat is az üzemi levéltárak anyagának, mint forrásoknak segítségével. Ezért . ' nem lehet az üzemi levéltárak fontosságát eléggé hangsúlyozni. Berendezésük minden egyes üzemnek lényeges-feladata. /Az üzemi levéltárak berendezéséhez nyújt segítséget- a Német Demokratikus Köztársaság hivatalos dánjának 10, számában 1950. nájus 23-án közzétett s 1950. IV. 27-án kelt ;, ütasitás üzemi levéltárak felállítására 1 './.