9. Levéltári ismeretek. Oktatási segédanyag a segédlevéltáros tanfolyamok hallgatói részére. Szerk. Dóka Klára. I-II. Bp. 2002. MOL 472 p.

II. Kormányzattörténet - 10. Az államigazgatási eljárás szabályai

majd a rendszerváltást követően ismét lehetővé vált a közigazgatási határozatoknak a csaknem teljeskörű bírósági felülvizsgálata. A közigazgatási bíráskodás 1990 után maradt a rendes bíróság szervezeti keretei között. E bírósághoz fordulhat jogorvoslati kérelemmel (keresettel) az, akinek a közigazgatási szerv döntése a jogát vagy törvényes érdekét sérti. A keresetindítás alapja - néhány kivételtől eltekintve - a jogszabálysértés, amit az ellen a közigazgatási szerv ellen kell benyújtani, amely a megtámadott határozatot hozta. A keresetindítás feltétele, hogy az ügyfél kimerítse a rendes a jogorvoslatot, valamint jogszabály lehetővé tegye. A határozat kézhez vételétől számított 30 napon belül lehet az ügyfélnek bírósághoz fordulnia. A bíróságok ítélet formájában hozzák meg döntéseiket, amelyben általában csak az államigazgatási határozat törvényességét vizsgálják, csak néhány ügyben türténik érdemi döntés (pl. gyámügyben). A jogorvoslati kérelmeknek - ha jogszabály másként nem rendelkezik - halasztó hatálya van, ami azt jelenti, hogy a másodfokú döntés meghoztaláig nem lehet azokat végrehajtani. Az ügyészség törvényességi felügyelete Jogszabálysértő határozatok ellen nem csak az ügyfél jogosult tiltakozni, hanem hivatalból egy, a közigazgatási szervezeten kívüli szervezet: az ügyészség is. Az ügyészség törvényességi felügyeletet gyakorol az államigazgatási szervek jogalkalmazó tevékenysége felett. Az ügyészi szervezetebben a tevékenységi körében jogosult: törvénysértő gyakorlat folytatása esetén vagy mulasztásban megnyilvánuló törvénysértés megszüntetése érdekében (pl. az államigazgatási szerv hallgatása esetén) felszólalással élni a közigazgatási szervnél, - a jövőbeni törvénysértések veszélyére, annak megelőzésére figyelmeztetheti az eljáró szervet (pl. ha azt tapasztalja, hogy törvénysértő döntés várható). - jogerős, végrehajtható törvénysértő határozat ellen pedig óvást nyújthat be. A különböző ügyészi intézkedések kezdeményezésének nincs időbeli korlátja, azonban a jogszabály szerint egy év eltelte után az az állampolgárok jóhiszeműen gyakorolt jogait nem sértheti.

Next

/
Thumbnails
Contents