9. Levéltári ismeretek. Oktatási segédanyag a segédlevéltáros tanfolyamok hallgatói részére. Szerk. Dóka Klára. I-II. Bp. 2002. MOL 472 p.

I. Irattani ismeretek - 1. Az írásbeliség fejlődésének főbb szakaszai

antik örökséggel rendelkező császári udvarban, Bizáncban tapasztalt. Ilyet Magyarországon nem találhatott. Kénytelen volt eleinte megelégedni olyan körülményekkel, amelyekről a neve alatt kiadott egyik oklevélben olvashatunk. Az oklevél szerint ugyanis egy ispán házában vasárnap tölgyfa alatt üldögélve adott parancsot az oklevél elkészítésére. A század közepe óta már jártak magyar ifjak a párizsi egyetemre, ilyen volt Lukács esztergomi érsek is. Béla király felismerte ennek a fontosságát és gondoskodott arról, hogy többen is látogassák a külföldi egyetemeket. Nagyon jól tudhatta ugyanis, hogy csak felkészült szakemberekkel képes fejlett írásbeliséget teremteni a királyi udvarban. Fontosnak tartotta, hogy az udvarban előforduló ügyeket, a királyi szolgálónépeket és azok kötelezettségeit, miként az egyházaknak tett adományokat, írás örökítse meg. 1181-ben jelent meg III. Béla királynak az első olyan oklevele, amelyet nagyrészt formulákból készítettek jelezvén, hogy az udvarban készen állnak arra, hogy az ott előforduló azonos ügyeket azonos módon intézzék és azonos formulákkal foglalják az ügy lényegét írásba. Ezt az időpontot tekintjük a hazai írásbeliség elrendelésének. Ismert a középkori és az újkori kormányzat közötti különbség. Az előbbiben még főleg önálló tisztviselők intézték az ügyeket, az utóbbiban már a tisztségviselő feladatait ellátó hivatalok. A változás a 15. században következett be, és az addigi egyetlen hivatal: a Kancellária differenciálódása folytán megjelentek a különböző tisztségviselők munkáját folyamatosan végző hivatalok. Az udvarban minden a királytól indult ki, a királyt pedig a Tanács segítette döntéseiben. A szűkebb és tágabb Királyi Tanács tagjai: a bárók különböző udvari tisztségeket viseltek. Az uralkodói döntések és tanácsi határozatok írásba foglalója, intézője, sőt végrehajtója: a kancellária volt. A 111. Béla-kori Kancellária személyzetéről mindössze csak annyit tudunk, hogy a kancellár a vezetője, és alá jegyzők voltak beosztva. Egyik ilyen nevezetes jegyzője. III. Béla királynak P. mester (Anonymus) volt. Kancelláriájában jelenik meg a korszerű prózaritmus, és tűnik el lassanként az oklevelekből a rímes próza. A kancellár ekkor többnyire prépost, Imre (1196-1204) és II. András (1205-1235) királyok korában már általában püspökök. A magas rangot viselő kancellárok helyettesítésére 1209-ben feltűnik az alkancellár (vicecancellarius). III. Béla uralkodása végén a keltezésben megemlítik az oklevél kiállításáért felelős személy nevét is. Az Anjou-korban jelenik meg az udvari ügyintézés új alakja, a titkos kancellár (secretus cancellarius). 1320-tól a kápolnaispán és a titkos kancellár egy és ugyanazon személy volt. A két kancellár utóbb két kancelláriát is eredményezett. I. Lajos uralkodása idején (1342-1382) a régi Kancelláriái Nagykancelláriának, az új kancelláriái kisebbnek vagy titkosnak nevezték. A Nagykancellária vezetője 1366-tól a főkancellár, a Kiskancellária feje a titkos kancellár. A Nagykancellária a kül- és belügyi kormányzati ügyeket intézte, a Kiskancellária pedig az udvari igazság-