2. Kaszás Marianne: Céhek, ipartársulatok, ipartestületek iratai. Bp. 1996. MOL 91 p.

I. Szervtörténeti bevezetés - 3. Az ipartestületek megalakulása jogi szabályozásuk, működésük

tést tenni, és a kihágási ítéletet a munkakönyv megfelelő rovatában is fel kellett jegyezni. 6. A 39.266./1884. F.I.K.M. sz. rendelet 36. §-a szerint a segéd is köteles volt kilépését nyolc napon belül az ipartestületnél bejelenteni, hogy a szolgálati viszony megszűnését a lajstromba bevezessék és a munkakönyvben igazolják. 7. Az ipartestület állította ki a testületi tagoknál alkalmazott segéd munkakönyvének másolatát az eredeti elvesztése esetén (105. §). 8. Az ipartestületi tagoknál alkalmazott segéd munkaviszonyában beállott minden változást az ipartestületnek kellett igazolni. Ha a munkába állást hosszabb betegség vagy egyéb körülmény megszakította, e körülményt a segéd igazolására az ipartestületnél fel kellett jegyezni. Az ipartestület által igazolt minden adat egyúttal az általa vezetett lajstromba is bekerült (107. §). 9. Az ipartestületnek az ipartestületi tagoknál alkalmazott segédekről lajstromot kellett vezetni, melyben a munkakönyv adatai pontosan szerepeltek (109. §). Az ipartestületek a fentieken kívül a tanoncüggyel kapcsolatban elláttak közigazgatási feladatokat is, vagyis a törvény 127. §-a szerint a hozzájuk tartozó iparosokra és a segédszemélyzetükre nézve az elsőfokú iparhatóságnak a törvény III. fejezete A/ A tanoncokról, B/ A tanonciskolákról, Cl A segédekről pontok alatt meghatározott teendőit végezték. A 140. § alapján javaslatot tettek a törvényhatóságnak az iparosok és segédek közti viszonyt, valamint a tanoncok ügyeit rendező szabályrendeletekre vonatkozóan, és az ily módon alkotott szabályrendeleteket végrehajtották. Az ipartestületekbe tömörülő iparosok így tehát két elsőfokú iparhatóság alá tartoztak. Az ipartestületek hatósági jogkört élveztek a tanoncok és a segédek tekintetében, valamint a mesterek és a segédek közötti viszályok rendezése kapcsán. A mesterek és segédek, illetve tanoncok között felmerülő vitás kérdések megoldására írta elő a törvény 141. §-a a békéltetőbizottságok megszervezését az ipartestületeken belül. A bizottság tagjai egyenlő arányban kerültek ki a mesterek és a segédek közül, a bizottság elnöki tisztét az iparhatósági biztos töltötte be. Ezt a tisztséget a törvény 139. §-a hívta életre, a hatósági biztos feladata volt ellenőrizni, hogy a ipartestület az alapszabályai és a törvény határozatai értelmében működjék. Az iparosokkal összefüggő többi hatósági teendőben viszont a közigazgatási szervek, községekben a járási főszolgabíró, városokban a tanács vagy a rendőrkapitány járt el. Ők döntöttek az iparengedélyek, iparigazolványok, telepengedélyek iránti kérelmek elbírálásakor, és határoztak az ipari kihágási ügyekben. Ez utóbbiakat tekintve az ipartestületek jogköre a véleményezésre és indítványozásra korlátozódott. Meg kell végül említeni, hogy a törvény 149. §-a megengedte olyan kereskedő- vagy ipartársulatok alakítását is, amelyek mint társadalmi egyesületek az önkéntes tagság elvén álltak, és semmilyen hatósági jogkört nem élveztek. Ezek az érdekvédelmi célú ipartársulatok csak nevükben azonosak elődjeikkel.. Az 1884. évi XVII. tc. változatlan formában 1922-ig volt hatályban, akkor számos rendelkezését a 1922. évi XII. törvénycikk, az ún. iparnovella módosította. Ezek közül kiemelendő az, hogy míg az 1884. évi ipartörvény a képesítés elbírálására nézve az ipartestületeknek semmiféle jogot nem biztosított, addig az iparnovella előírta, hogy az iparigazolvány, illetve az iparengedély kiadása előtt az illetékes ipartestületet értesíteni kell, hogy annak képviselője