12. Szőcs Sebestyén: A polgári kori vármegyei pénzügyigazgatás iratai. Bp. 1992. ÚMKL 124 p.

Bevezetés

a szolgabírói hivatalok alá rendelt adóhivatalokat pedig kivette a törvény hatóságivá vált szolgabírói hivatal hatásköréből és a pénzügyi felügyelőségek alá rendelte azokat. Az adók kivetésével és beszedésével kapcsolatos tennivalókban azonban messzemenően támaszkodott a törvényhatóságok hivatali apparátusára /1868. évi XXI. tc./, s pénzügyeinek intézésében nagy önállóságot biztosított a törvényhatóságoknak. Igaz "a köztörvényhatóság rendezéséről" szóló 1870. évi XLII. tc. 3. §-a kimondja, hogy a költségvetés megállapítására, az ingatlan vagyon elidegenítésére, illetve szerzésére, a kölcsönvételekre és a helybenhagyott költségvetésben nem szereplő ún. terhes szerződések kötésére vonatkozó határozatokat csak a belügyminiszter jóváhagyása után hajthatják végre. Ugyanezen törvény rendelkezései értelmében a törvényhatóságok pénzügyeinek technikai kezelését a megyei főpénztáros és a neki alárendelt pénztárosok látták el. A főpénztárnokot és a pénztárnokokat a törvényhatósági bizottság választotta 6 évre, a kezelő- és a segédszemélyzetet pedig a főispán nevezte ki. A felsorolt tisztviselőkből álló házipénztár hatásköre a törvényhatóság törzsvagyonának, a törvényhatósági költségek fedezésére kivetett pótadókból befolyt összegeknek és a kormánytól segély címén kapott pénzek kezelésére terjedt ki. A pénztár munkáját a számvevőségen keresztül a törvényhatósági bizottság ellenőrizte, a kormány csak az államsegély felhasználásáról kapott okmányolt számadásokat. Az utalványozás joga - a jóváhagyott költségvetés keretei között - az alispánt illette. A törvényhatósági törvény rendelkezett a törvényhatóságok számvevősé geinek létrehozásáról is. A számvevőség vezetője a főszámvevő volt, akit a törvényhatósági bizottság választott ugyancsak 6 évre. Alája rendelten a számvevők, valamint a főispán kinevezte kezelő- és segédszemélyzet tevékenykedett. A főszámvevő a közgyűlésnek volt felelős, a számadásokat és