Szatucsek Zoltán: A kormányzati szerkezetátalakítás és az elektronikus iratok sorsa. Levéltári Szemle, 57. (2007) 2. 24–30.

nem lehetett hozzáadni. A minisztériumba több kisebb szervezet iktatási adatállománya is bekerült. A két adatbázis összefésülése során nyilvánvalóan meg kellett oldani a pár­huzamos irattári tervek elérhetőségét, az ICsSzeM irattári tervében szereplő tételszámok ezért megkülönböztető „I" betűjelet kaptak. Egészségügyi Minisztérium Az SzMM történetéhez szorosan kapcsolódik az Egészségügyi Minisztériumé is, ami 2004-ben vált ki az akkori Egészségügyi és Szociális Minisztériumból. Ekkor az iktató­programból egy lekérdezéssel másolatot készítettek az egészségügyi tételszámokra ikta­tott iratokról és ezt a minisztérium magával vitte. 2006-ban a strukturális alapokat kezelő szervezet (STRAPI) vált ki a minisztériumból és hasonló megoldást alkalmaztak. GKM-IHM A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) 2002-ben vette át az addigi Környe­zetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium (KöViM) feladatait, és iratkezelési rendsze­rét, 2006-ban pedig az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) olvadt be a mi­nisztériumba. 1998-2002 I. félév végéig a KöViM-ben azARCHIWARE iktatórendszert használták, előtte hagyományos módon kézzel iktattak (nagyszámos és kisszámos rendszerben). A KöViM épületét, személyi állományát és infrastruktúráját a 2002-es kormányváltás során az IHM örökölte meg, így az IHM 2002. II. félévben még az ARCHIWARE-K\ dolgozott, de 2003. január 7-jétől váltott a KIR2-TC A Gazdasági Minisztérium (GM) 2000. január 7-től indította a KIRl-et, de csak részlegesen (Jogi Főosztály, Koordinációs Főosztály és Miniszteri Titkárság), majd 2002. szeptember 7-től Csillag István miniszter rendelte el a KIR2 teljes körű bevezetését. Az összevonást az első esetben migráció követte, az IHM adatállományát viszont az alkalmazási szint módosításával tették elérhetővé, amit megkönnyített, hogy a GKM és az IHM is a KIR2-X használta. A GKM adatbázis szerverén így két külön elérhető, de egymással nem összekapcsolt adatállomány az IHM KIR2 és a GKM KIR2. A GKM KIR2-ben megtalálható a KöViM-ből áthozott (1998-2002) ottani AR CHIWARE iktató­rendszer 2002. I félévi migrált adatállománya. A közlekedési szakterületek gyakran csa­toltak előzményt ebből az állományból, különösen a 2002. II. félévben és 2003. évben. Az iktatókönyvek meghatározzák a minisztériumot, mert mind a KöViM-ben, mind 2003-tól az IHM-ben központi iktatás volt, egy iktatókönyvben. Az IHM beolvadását kö­vetően a Dob utcai épületben maradó szervezeti egységek továbbra is közös — de már GKM-es — iktatókönyvbe iktattak az év végéig, míg azok a főosztályok, melyek beköl­töztek a GKM központi épületeibe, átvették a szervezeti egységenkénti decentralizált ik­tatást. A migrációval létrejött ARCHIWARE és IHM állományokban továbbra is lehet irattá­rozni, az iratokat tételbe sorolni, iktatni viszont nem - sem főszámra sem alszámra. A GKM KIR2-be az ARCHIWARE-ből csatolni, szerelni lehet, az IHM 7<77?2-ből a GKM KIR2-be viszont nem. Az IHM KIR2 tartalmazza a tételszámokat is, így azok most is választhatók. Az állo­mányokról a lezáráskor készült ugyan másolat .xls formátumban, ami szabványos .csv 26

Next

/
Thumbnails
Contents