Szabó Csaba: A Magyar Országos Levéltár elektronikus nyilvántartó programjai, adatbázisai. (Az Egységes Elektronikus Levéltári Nyilvántartó Rendszer (e-Archivum) és a DigitArchiv létrehozása, és működésük tapasztalatai). In: Bilkei Irén (szerk.): Magyar Levéltárosok Egyesülete 2007. évi vándorgyűlése. Budapest, 2007. 85–106.

mindenképpen a rendelethez kellett volna szabni. Mivel kész program nem állt rendelkezésre, el kellett készíttetni azt. Az első megbeszélésen, amit a nyertes vállalkozó képviselői előtt tartottunk, legfontosabb megvalósulási feltételként elmondtuk, hogy a készülő programnak mindenben meg kell felelnie a 10/2002. (IV. 13.) NKÖM rendeletnek. Tudatában voltunk, hogy számos egyéni megközelítés, igény merülne fel a szakma részéről, de a rendelkezésre álló csekély idő lehetedenné tette a széles konzultációkat. A szakmai interjúkat a vállalkozó a MOL valamennyi osztályán és kijelölt önkormányzati levéltárban végezte el. Abból indultunk ki, hogy a MOL összetett levéltári rendszerének (szekció és fondfőcsoportos rendszer) informatikai leképezése, amit egyébként a 10/2002. (IV. 13.) NKÖM rendelet is megkövetelt, alkalmazható lesz a kizárólag a fondfőcsoportos rendszert használó közlevéltárak számára is. Ugyanakkor igyekeztünk felhasználni a Budapest Főváros Levéltára által kifejlesztett Registrum és a Magyar Országos Levéltár által használt Fond-X minden pozitív tapasztalatát, eredményét. Természetesen fontosnak tartottuk, és a vállalkozó is igényelte a szélesebb szakmai diskurzust, ezért került sor 2005. -én az akkor még félkész program prezentációjára, ahol a levéltári és informatikai szakmai koncepciót igyekeztünk megismertetni az érdeklődőkkel. Ugyancsak a szakmai kontrollt szolgálta, hogy a fejlesztéshez képest viszonylag hosszú teszt-időszakban lehetővé tettük, hogy a közlevéltárakból is közreműködjenek kollégák a program tesztelésében (BFL, ÁSZTL). Az is szolgálhatja a szakmai konszenzust, ha a programot használó levéltárak a felmerülő problémákról tájékoztatnák a fejlesztőt a Magyar Országos Levéltáron keresztül. Azért lenne szerencsésebb elsődlegesen a MOL-t értesíteni a hibákról, mert a Vállalkozót szerződés kötelezi az együttműködésre a Levéltárral. Biztos vagyok benne, hogy egy program fejlesztése nem zárul le az átvétellel. A Bili Gates vezette Microsoft, amely mind anyagi, mind fejlesztő forrásokban bővelkedik, minden új termék megjelenése után hamarosan felteszi az Internetre az úgynevezett Patch fájlokat, azaz a programhoz készített javító alkalmazásokat. Arról nem is beszélve, hogy a folyamatos használat során mindig újabb és újabb ödetek, megvalósítási lehetőségek merülnek fel, amelyek eredményeképpen

Next

/
Thumbnails
Contents