Reisz T. Csaba: Történelem egy kattintásra? Klasszikus forráskiadás és/vagy levéltári adatbázisok. Századok, 152. (2018) 3. 685–694.
ISMERT FORRÁSOK – ÚJ ÉRTELMEZÉSEK - Csákó Judit: Kegyes királyné vagy rosszakarat mérgével teli vipera? Megjegyzések Bajorországi Gizella krónikásirodalombeli portréjához
CSÁKÓ JUDIT 573 Lehet-e a negatív Gizella-kép 11. századi eredetű? Némi ellenvetést azonban mégiscsak megfogalmazhatunk az első hallásra nagyon is ésszerűnek tűnő teóriával szemben. 1.) Elsőként is azt kell vizsgálnunk, hogy valóban létezhetett-e a 11. században két, egymástól merőben eltérő tradíció Gizellával kapcsolatban. A legendák tanúságtétele alapján a 11–12. század fordulóján egyértelműen adatolható a királyné pozitív ábrázolása. Ha a szentéletrajzok lejegyzésével közel azonos időben udvari gesta is készült – ennek pedig, függetlenül attól, hogy ezt a feltételezett redakciót kell-e őskrónikaként elfogadnunk, nagy a valószínűsége –,171 akkor véleményem szerint semmi esetre sem kell az ármányt szövő királyné képmását ebből a szövegből eredeztetnünk. A kanonizáció körüli időkben nagyon is tudatos politikai döntés eredménye lehetett az uralkodópár legendáris portréjának kidolgozása. 172 Semmi nem utal arra, hogy a szentté avatások légkörében olyan tradíció is megszületett volna, amely az István-életrajzok beállításának ellentmondott. A Vazult megvakíttató Gizella históriája (legalább a szóbeliség szintjén) vagy jóval korábban kiformálódhatott már – hogy az ábrázolást azután éppen a szent király kultuszának hatására váltsa fel a jámbor asszony históriája –, vagy később kerülhetett csupán be az elbeszélő hagyományba. Vajon milyen kép élhetett Gizelláról Magyarországon a Szent István halála utáni évtizedekben? Hogy a kérdésre választ kaphassunk, ki kell térnünk arra, hogy miféle forrásból származhatnak a királynét ugyancsak pozitív színben feltüntető és a Vazul-merényletről a krónikakompozíciótól eltérő módon hírt adó Annales Altahenses maiores magyar értesülései. A bajorországi Niederaltaich Szent Móric-apátságának évkönyve, amely csupán Johannes Aventinus (Johann Georg Turmair) 1517. évi másolatában (München, Bayerische Staatsbibliothek, Codices Latini Monacenses 966.) ismert a medievisztika előtt, két részből épül fel. a) Az 1032. évig ívelő első egység tömör bejegyzéseket tartalmaz, és nagyban támaszkodik a Hersfeldi és a Hildesheimi Évkönyvek (Annales Hersfeldenses , Annales Hildesheimenses ) anyagára. b) A kutatás rendszerint egyetlen szerző alkotásaként tekint az 1033 és 1073 közötti események históriájára: Wilhelm von Giesebrecht fogalmazta meg a vélekedést, miszerint az altaichi monostor ismeretlen szerzetese 1075 táján foglalhatta írásba már-már krónikajelleget mutató – az előadás helyenként igen részletezővé válik – elbeszélését.173 Az év könyv javarészt önálló híradásokat közlő második egysége kapcsán eltérő teóriák 171 Kristó Gyula: Legitimitás és idoneitás. (Adalékok Árpád-kori eszmetörténetünkhöz). Századok 108. (1974) 585–621., itt: 596. 172 Gerics J.: Politikai viták hatása i. m. 71. 173 Annales Altahenses i. m. V–XVII. (Wilhelm von Giesebrecht előszava); Graeme Dunphy: Annales Altahenses. In: EMCh I. 53–54.
