Reisz T. Csaba: Történelem egy kattintásra? Klasszikus forráskiadás és/vagy levéltári adatbázisok. Századok, 152. (2018) 3. 685–694.
TÖRTÉNETI IRODALOM - Mary Gluck: A láthatatlan zsidó Budapest (Baliga Violetta Lilla)
707 TÖRTÉNETI IRODALOM Jeruzsálem” között őrlődik, ennek következtében pedig egy meghasonlott, hamleti vagy ahasvérusi karakterré válik. Bécs antiszemita polgármestere, Karl Lueger, az 1890-es években megalkotja a Judapest fogalmát, amelynek célja a magyar főváros kultúrájára nyomasztó hatást gyakorló zsidó befolyásoltság hangsúlyozása. Az így megteremtett ideológia a Horthy-rendszerben, a két világháború közötti időszakban teljesedik ki, amikor a regnáló hatalom „bűnös városként” aposztrofálja a fővárost és kísérletet tesz a zsidók eltávolítására. A nemzeti kultúrára rossz hatással lévő, degenerált, pénzéhes zsidó modernitás elképzelése a magyar jobboldali politikára is jelentősen rányomta bélyegét, utóélete miatt pedig a téma tudományos értelemben vett feldolgozása és magánbeszélgetésekben való említése is komoly problémákat idézhetett elő. Talán éppen ezért, Mary Gluck könyvében ezt a világot mindvégig a „láthatatlan” jelzővel illeti. Teszi ezt egyrészt azért, mert a már említett 20. századi politikai viszonyok és a témával kapcsolatos hivatalos kulturális állásfoglalások miatt ezidáig rejtett maradt, másrészt pedig pontosan emiatt mostanáig olyan élettér volt, melynek létezéséről nem volt helyes tudomást venni. Budapest zsidó kulturális térként való említése a korban, a kortárs kulturális életben közhelynek számított, a fogalom jelentésének és szemantikájának pontos meghatározását szükségtelennek ítélték. Ady Endre volt az egyetlen, aki megkísérelte megalkotni a város modernitása zsidó karakterének fogalmát. Szemlélete szerint „a zsidók megcsinálták nekünk Budapestet s mindazt, ami talán [...] nincs is, de európaias és távolról mutatós” (10.). Ez azonban nem tekinthető társadalmi/politikai realitásnak, sokkal inkább egy képlékeny, a nagyvárosi életben tapasztalható kétségek és kihívások bemutatására vállalkozó kulturális élmény, amely azonban nélkülöz minden meghatározottságot. Ez a szemlélet jelentkezett a későbbiekben a város kávéházaiban, az orfeumokban és a szerkesztőségekben, de még a kor dinamizmusát fémjelző, akkoriban épült városi körutakon is. A zsidó törekvések hatására kialakult zsidó Budapest végül nem csak a zsidóké lett és nem is volt sajátos zsidó arculata sem, épp ezért nehezen illeszthető be a magyar zsidóság történetébe. Az urbánus kultúra termékei és annak zsidó megálmodói között komoly elméleti és episztemológiai szakadék húzódott. Ennek alapján Eli Lederhendler szerint nem beszélhetünk zsidó meghatározottságú városról, mert a történészek gyakran nem tulajdonítanak kellő fontosságot a város zsidók és nem-zsidók lakta területeinek megkülönböztetésére, holott ez a kettős jelenség teljesen más fogalmi és módszertani jelentőséggel bír. A zsidó meghatározottságú város kozmopolita-modernista kultúrájú, szimbolikus fogalmi egység, amelyet a kulturális és irodalmi diskurzusok keltenek életre. Lederhendler párhuzamot von a zsidó meghatározottságú város fogalma és a kelet-európai stetl között. Véleménye szerint mindkettő szándékos szelektivitáson alapuló metaforikus állítás, amely azonban nem igényel empirikus igazságot. Ha ezt a két képet egymás mellé helyezzük, kidomborodik a közös diskurzív dimenzió, aminek segítségével lehetővé válik a képek kulturális és irodalmi jellegű vizsgálata. Mary Gluck legújabb kötetének köszönetnyilvánításában – amely méltatlanul kimaradt a magyar fordításból – vázolja műve születésének körülményeit és ötletének forrását. Elmondása szerint ez a kötet korábban folytatott vizsgálódásain alapszik, melyek során az első világháború előtti Budapesten tevékenykedő Lukács György és értelmiségi köre törekvéseit elemezte. Ezeket a modernista értelmiségieket véleménye szerint több köti össze pusztán általános filozófiai és esztétikai vonatkozásoknál, hiszen ők majdnem kivétel nélkül mind a frissen asszimilálódott magyar zsidó középosztályból érkeztek. Furcsa módon ennek a cseppet sem elhanyagolható ténynek – bár megtalálható leveleikben, naplóikban és életrajzi beszámolóikban – nincs nyoma irodalmi és filozófiai alkotásaikban. Lukács és barátai nem tagadták zsidó származásukat, egyszerűen jelentéktelen ténynek tekintették, amit felesleges említeni. A zsidóság alapvetően nem illett kulturális identitásukhoz és intellektuális törekvéseikhez.
