Nagy Sándor: 19–20. századi társadalomtörténeti adatbázis építése Budapest Főváros Levéltárában. Korall, 10. (2002 december). 217–222.
218 Nagysándor 19-20. századi társadalomtörténeti adatbázis... való hozzáférés teljesen más módját képviseli. Egyrészt rugalmassága, rekordjainak tagolhatósága révén: az egyes rekordok mezői az iratanyag sajátosságainak megfelelően alakíthatók ki, a relevánsnak tekintett adatokat felölelve (ez persze feltételezi az iratanyag viszonylagos egyneműségét, a hordozott adatok szabványosíthatóságát). Aminek nyomán a rekordok több szempont szerint rendezhetők-szűrhetők, sőt akár szótagok is kereshetők, miközben egy lajstromkönyv csupán ügyszám, egy mutató pedig többnyire csak ügyfél-név szerint közöl információkat. Másrészt elektronikus természetéből fakadóan: adatai szükség esetén a tengerentúlról is elérhetők, míg a hagyományos segédletek gyakorlatilag csak helyhez kötötten hasznosíthatók. A koncepcióváltás másik oka a BFL Bírósági Csoport által gondozott, 1945 előtti jogszolgáltatási iratok „forrásértékével” függ össze. Az itt őrzött polgári pereket, hagyatéki ügyeket, végrendeleteket, közjegyzői okiratokat, annak ellenére, hogy ezek a társadalomtörténet „klasszikus” forrásait képezik, gyakorlatilag alig kutatják. Ezzel kapcsolatban - véleményünk szerint - csak részben okolható a hagyományosan gyenge levéltári ismeretterjesztő tevékenység („PR-munka”) és a kutatói érdektelenség, az említett iratanyagok egyes részeinek töredékessége, nagyfokú selejtezettsége, irattári segédletekkel való ellátatlansága.3 Az igazi gondot az jelentheti, hogy még a meglévő segédletek is az információhoz való hozzáférés - jóllehet a kívánt információ jellegétől függően - többnyire nehézkes és időrabló eszközét kínálják. A társadalomtörténeti megközelítési módok - leegyszerűsítve - vagy nagy, homogén, számszerűsíthető-mérhető, összevethető adattömeget (pl. összeírás, statisztika), vagy meghatározott személyre, embercsoportra (család, lakóhelyi közösség, foglalkozási ág, társadalmi réteg), fizikai térre, időszakaszra vonatkoztatható, a levéltári forrásokban rendszerint csak elszórtan fellelhető adatokat igényelnek. (De, hogy itt ne csupán egy szűk, professzionális kutatói csoportot emlegessünk: a saját múltját, őseit - identitását - kereső egyszerű állampolgár, avagy helytörténész, „családfás” is az utóbbihoz hasonló követelményeket támaszt a levéltárral szemben.) Az efféle várakozásoknak pedig a levéltár akár lajstromkönyvekkel és névmutatókkal, akár hagyományos levéltári segédletek gyártásával aligha képes megfelelni. A számítógépes adatbázis fentebb vázolt sajátosságai viszont, megfelelő módon kihasználva, éppen az iratokban elszórtan felbukkanó, egyébként jórészt az ismeretlenség homályába vesző adatok elérését támogatják, illetőleg többé-kevésbé egynemű, s - ez már, meg kell mondani, jóval bizonytalanabb - elemezhető adatcsoportok összefésülését teszik lehetővé. 3 Jó példa lehet erre ama rendhagyó egyetemi szeminárium sorsa, amelyet 1998/99-ben a budapesti közjegyzői fondokat kezelő levéltáros, Sarusi Kiss Béla és az ötletet felkaroló történész, Benda Gyula tartott. Bár a kezdeményezés kapcsán néhány publikáció is született, sem folytatása nem lett, sem különösebb visszhangra nem talált. (Megjegyzendő, hogy ahhoz képest, hogy a segédletekkel egyébként aránylag jól ellátott közjegyzői fondok a társadalomtörténettel foglalkozók számára valóságos „aranybányák” lehetnének, azokban évenként két-három kutató, s legfeljebb tucatnyi kutatási eset regisztrálható.) A fenti megfontolások nyomán, az egységesként kezelt Társadalomtörténeti Adatbázis merítésének kiszélesítésére-elmélyítésére került sor. A törvényszéki peres
