Körmendy Lajos: Elektronikus iratok és levéltár. [Budapest,] 2017.
4 A metaadatok
29 ver- és szoftverfüggést. Az adatcsere pedig azért, mert így lesz lehetséges adatok exportja és importja, adategyüttesek összeolvasztása, integrálása. A nemzeti metaadatszabványok mellett hamar megjelentek a nemzetközileg elfogadottak is, amelyek közül a következőkben néhány fontosat említek. (A szabványokról bővebben a 8. fejezetben lesz szó.) A Dublin Core (dublini mag) a nevét egy amerikai (ohio-i) kisvárosról kapta, mert 1995-ben ott ülésezett az a munkacsoport, amelyik azt kidolgozta, a mag-kifejezés pedig arra utal, hogy csak az alapvető, legfontosabb leíró metaadatokat tartalmazza. 24 Kezdetben egy 15 elemből álló Dublin Core Metadata Element Set-et dolgoztak ki, jelenleg ez az ún. egyszerű szint, a későbbiekben az elemek számát jelentősen bővítették és finomították, így született meg a kvalifikált szint. Az iratok leírására szolgáló egyszerű szint metaadatelemei a következők: hozzájáruló (személy vagy szerv), kiterjedés (hely, idő, jogkör), létrehozó, idő, leírás, formátum, azonosító, nyelv, közreadó, kapcsolat, jogok, forrás, tárgy, cím, forrástípus. A Dublin Core sosem vált népszerűvé a levéltárosi közösségben, mert nem veszi figyelembe a levéltári iratoknak az előző fejezetekben részletezett sajátosságait, ezért csak erős kompromisszumokkal lehet vele levéltári anyagot leírni. A fogalmai csak részben felelnek meg a levéltárakban alkalmazottaknak – a könyvtárak viszont jobban tudják használni –, de ami a legfontosabb, nem vesz tudomást az iratok hierarchikus struktúrájáról. A nemzetközi levéltárosi közösség is gyorsan megalkotta a saját leíró metaadatszabványait. (Az alább említendő szabványok részletesebb ismertetését lásd a 8.1, 8.4-8.5. fejezetekben!) Az első, a Nemzetközi Levéltári Tanács által 1994-ben publikált leírási szabvány az ISAD(g) (General International Standard Archival Description) volt, ami valószínűleg a szervezet eddigi legsikeresebb dokumentuma. Ezután két évvel, 1996-ban megjelent egy, az ISAD(g)-t kiegészítő másik leírási szabvány, az ISAAR(CPF) (International Standard Archival Authority Record for Corporate Bodies, Persons and Families). A harmadik nagyhatású nemzetközi szabvány, az EAD (Encoded Archival Description) kidolgozásához 1993-ban kezdtek a kaliforniai Berkeley Egyetemen, 1998-ban született meg az első verzió, majd 2002-ben a második. Az EAD már kimondottan informatikai alkalmazásra, XML leíró nyelvvel (lásd a 8.1. fejezetet!) készült – az ISAD(g) és az ISAAR ebből a szempontból semleges, nem operálnak informatikai fogalmakkal, így akár hagyományos segédletek készítésénél is lehet őket használni –, és bár az EAD-on kezdetben 24 Dublin Core Metada Initiative. Elérhető: http://dublincore.org/
