Körmendy Lajos: Elektronikus iratok és levéltár. [Budapest,] 2017.

3 A levéltári irat és alkotó elemei - 3.7 Az elektronikus iratok alkotó elemeinek szétválása

25 amiket a pontos elhatárolás kedvéért nevezhetünk kutatói kontextusoknak. Ezek általában rejtett kapcsolatok, amelyek kibontása elsődlegesen nem a levéltáros, hanem a kutató, az anyagot használó feladata. A kutatómunka lényege tulajdonképpen ezeknek az összefüggéseknek a felderítése. Minél rendezettebb, jól strukturáltabb, pontosabb és részletesebb a leírt levéltári és technikai kontextus, annál nagyobb esély nyílik a kutatói kontextusok feltárására. 3.7 Az elektronikus iratok alkotó elemeinek szétválása Az analóg világban többnyire konszenzus volt, hogy a tradicionális iratot a hordozó (pergamen, papír, tinta, nyomdafesték stb.), a forma és a tartalom együttese alkotja, ezek szétválaszthatatlanok, tehát a megőrzés mindhárom alkotóelem együttes megőrzését jelenti. A hordozó, a forma és a tartalom összetartozásával kapcsolatos felfogást csak csekély mértékben kezdte ki az analóg másolatok terjedése, így az elektrosztatikus másolatok térhódítása, illetve a mikromásolatok (mikrofilmek) alkalmazása. A mikrofilm a szerveknél keletkezett szöveges iratok információjának 99%-át rögzítette – de pl. a papír vízjelét vagy a nem fekete-fehér színeket nem –, nagyon helytakarékos és könnyen használható volt, mégsem tudott elterjedni az ún. helyettesítő mikrofilmezés, amikor a filmre vett iratokat a filmezés után kiselejtezték, ellentétben a biztonsági mikrofilmezéssel, amikor mind az eredetit, mind a filmet megőrizték. Bár sokak szerint ennek fő oka a jogi hiányosságban volt keresendő – az egyedül megmaradt mikrofilmek jogi bizonyító ereje több országban nem volt egyértelmű –, itt inkább a fentebb vázolt társadalmi szemléletről volt szó, amit a jog is tükrözött: ha a hordozó megváltozik, az sérti a hitelességet. A digitális világban mindez gyökeresen megváltozott. Amint az előző fejezetekben láttuk, az irat dematerializálódott, az alkotó elemeinek fogalmai átalakultak, kiegészültek technikai attribútumokkal, egymástól elváltak (vagy elválhattak) és le- vagy felértékelődtek. Mindazon elemek, amelyek rendet visznek ebbe a komplikált rendszerbe, mint az azonosító, a struktúra és a kontextus, felértékelődtek, mert az irat identitásához, integritásához és hitelességéhez nélkülözhetetlenek. Ezek a változások az iratokat még bonyolultabbá és sérülékenyebbé tették – gondoljunk pl. arra. hogy mi történik, ha a külön szereplő elemeket fájlsérülés miatt nem sikerül „összehozni” –, ezért is olyan nehéz az e-iratok hosszú távú megőrzése.