Haraszti Viktor: Digitalizálás a gyakorlatban. Levéltári Szemle, 52. (2002) 4. 3–18.
Egyes publikált vizsgálatok alapján az optikai adathordozók fizikai élettartama a száz évet biztonsággal elérheti,22 de ez a gyakorlatban az eltelt idő rövidsége miatt nem bizonyított. Nem beszélve arról, hogy bár fizikailag az adathordozó száz év múlva is vélhetően sértetlen lesz, mégis kérdéses a rajta tárolt adatok adatvesztésének mértéke, főképp, ha a bekövetkező hardver-szoftver változások következményeit is figyelembe vesszük. Egy mai szoftverrel mai személyi számítógépen tárolt digitalizált irat folyamatos karbantartás, átmásolás, verziófrissítés nélkül már igen rövid idő alatt „elveszhet", néhány verzió kimaradása után a korábban használt szoftver legújabb verziója adatvesztés nélkül már nem biztos, hogy az adott elektronikus iratot kezelni tudja majd, erre már ma is több példa ismert.' Ugyanakkor levéltári megőrzés szempontjából a vélelmezetten garantált száz év sem tekinthető elegendő biztonságnak. Az informatikai biztonság megteremtésének első lépcsője a levéltárakban is az Informatikai Biztonsági Koncepció, majd az Informatikai Biztonsági Szabályzat elkészítése. Csak akkor lehet sikeres a számítástechnikai adathordozók és a digitalizált dokumentumok állományvédelme, ha a szigorú mentési, tárolási, átmásolási stb. szabályok rögzítésre kerülnek és következetes betartásra is.24 Biztosnak tűnő megoldás, ha a digitalizálással egyidejűleg vagy azt megelőzően mikrofilm másolat is készül. Léteznek olyan szkennerek, amelyek egyidejűleg mikrofilmre is veszik az iratot, de áruk olyan borsos (15-20 millió forint), hogy ez a megoldás csak összefogással lehetne eredményes. Az elektronikusan tárolt állományok védelme egy szempontból egyszerűbb: a készített korlátlan számú másolatok nem eredményeznek minőségromlást, azonos technikai feltételek megtartása mellett. A digitalizálás folyamatában az eredeti adathordozóról készül egy digitalizált felvétel, ami számítástechnikai adathordozón kerül tárolásra. Ez első ütemben a számítógép merevlemeze, majd az adatok valamilyen író szerkezet (CD, DVD stb.) segítségével külső adathordozóra kerülnek. Az ún. mesterpéldány tehát a merevlemezen kerül elsőként rögzítésre. A merevlemezek kapacitása folyamatosan nő és egy számítógépben ma már felhasználói szinten sem okoz gondot több merevlemez összekötése. A kutatók, felhasználók, esetleg Internetes hozzáférhetőség esetén a gyors hozzáférés biztosítása csak ilyen módon képzelhető el. A merevlemezen lévő állományokról azonban biztonsági másolatot kell készíteni, legalább két példányban és azokat fizikailag is egymástól elkülönítetten kell tárolni. Ez nem kis feladat, hisz nem csupán fizikai tárolásról van szó, hanem meghatározott időközönként az állományok ellenőrzéséről, átmásolásáról, amelynek elvégzéséhez komoly technikai és szakmai háttérre van szükség. Gyakorlati tapasztalatokból adódóan pont az a félő, hogy a digitalizált állományok kellő technikai háttér és szabályozás hiányában olyan „elfekvő" adatbázisok lesznek, amelyeket — ahogy a papíralapú irattárak egy részét is — bizonyos idő elteltével már alig használnak, megfeledkeznek róla. Ami a papíralapú adathordozónál adatvesztés 22 STINSON, DOUGLAS-AMELL, FRED-ZAINO. NlCK: A Kodak írható CD és PhotoCD adathordozók élettartama. Ford.: MOLNÁR PÉTER. URL: http://www.bparchiv/hu/magyar/egyeb/kodakcd/kodakcd.htm 23 Ennek néhány példáját I.: Az elektronikus iratok archiválásával összefüggő kérdések áttekintése. A Magyar Országos Levéltárban létrehozott munkacsoport jelentése. Levéltári Szemle, 51. (2001) 3. sz. 8. 24 Összeállításához segítséget nyújthat: KÖDMÖN JÓZSEF: Kriptográfia. Az informatikai biztonsági szabályzat tartalmi elemei. Bp., 2000. 80-88. 7
