Cseh Gergő Bendegúz – Körmendy Lajos – Németh István – Rádi Péter – Reisz T. Csaba: A levéltárak helye az információs társadalomban, a levéltári anyag informatikai feldolgozása. Levéltári Szemle, 51. (2001) 1. 4–36.

letszerűség (fondnyilvántartás, TextLib, térképnyilvántartó [három változatban], Registrum — nem kapcsolódnak, nem alkotnak egy rendszert). Ez főként amiatt van, mert hiányzik a professzionális alap, nincsenek szakmai viták, cikkek, egy hosszú távú koncepció, amire a projekteket „fel lehetne fűzni". A másik fontos ok a levéltárak informatikai közönye és hozzá nem értése, az előzőekben erről bőven esett szó. Figyelemre méltó tény, hogy az MLE szakszekciójának ülésén nagyon kevés levéltáros vesz részt, ők is passzívak. A levéltári informatika nem számítástechnikai szakemberek belügye, hanem elsősorban archivisztikai szakkérdés! Nem volt sikeresebb a MOL sem, igaz, neki csak egy kísérlete volt, amikor a fondnyilvántartó rendszerét ajánlotta a csatlakozó levéltáraknak, közülük többen még a kapott szoftvert sem installálták. Jelenleg továbbra is fennáll a patthelyzet a MOL és az MLE között. A MOL gyakorlatilag nem vesz részt az MLE informatikai tevékenységében — az egyébként nem is illeszthető bele a hosszú távú koncepciójába —, szakmai súlya miatt azonban nem negligálható. A helyzet legfőbb kárvallottja valószínűleg a levéltárügy, bár kérdéses, hogy amíg a magyar levéltárosok többségének hozzáállása nem változik meg, lehet-e lényeges, általános haladást elérni. 5. A továbblépés irányai 5.7. Tárgyi és személyi feltételek 5.1.1. Szemléletváltozás, informatikai tervezés A fentiekből leszűrhető az a tény, hogy a magyar levéltárak informatizálásának legnagyobb akadálya nem az anyagi források szűkössége, mégcsak nem is a szakképzett munkatársak hiánya, hanem a levéltárakban uralkodó elavult szemlélet és a szakmai munka hiányosságai. Közhelynek tűnő kijelentés az, hogy „a levéltári informatika csak eszköz a szakmai célok elérésére" — látszólag mindenki egyet is ért vele —, mégis érdemes megvizsgálni, hogy ki milyen eszközt ért ez alatt, és milyen célok elérésére kívánja azt felhasználni. Az előzőekben láttuk, hogy a magyar levéltárosok többsége már nem utasítja el az számítógépet, de lényegében csak intelligens írógépnek tekinti, és annak is használja. Ha csak ezt látjuk a számítógépben (és szélesebb értelemben az informatikában), akkor a lehetőségek ezrelékét sem használjuk ki, nem beszélve arról, hogy ilyen szerény eszközzel szinte semmilyen érdemleges szakmai célt nem lehet elérni. A számítógépben-informatikában olyan komplex szervező és kommunikációs eszközt kell látnunk, ami megsokszorozza a munka- és adatszervezésünk hatékonyságát, és — kifelé és befelé egyaránt — rendkívül nyitottá teszi a levéltárat a társadalom, a világ felé. Nem csak az eszköz jellemezhető a komplex jelzővel, hanem az elérendő cél is. A komplexitás összetettséget jelent, ami feltételezi a bonyolult dolgok rendszerezettségét, különben nem komplexitásról, hanem káoszról beszélhetünk. A rendszer esetünk-25