Borsa Iván: Középkori oklevelek egyes adatainak gépi feldolgozása a Magyar Országos Levéltárban. Tapasztalatok és további tervek. Levéltári Szemle, 42. (1992) 4. 41–49.
kell jegyezni, hogy e regeszták tervezésénél, készítésénél sohasem került szóba nyomtatásban való közzétételük lehetősége. Meg kell viszont említeni, hogy a regesztagyűjteményben néhány ezer olyan oklevélkivonat is van, amely közzététel szándékával készült annak érdekében, hogy részletességével szinte feleslegessé tegye az eredeti kézbevételét, illetve annak esetleges pusztulása esetén a műfajhoz képest maximálisan pótolja az eredetit. Ezek a regeszták egyes családi levéltárak teljes Mohács előtti anyagáról készültek, magánosok anyagi támogatásával, a Levéltári Közlemények 1946. évfolyamában közzétett elgondolás szerint. (E regeszták újonnan történt ellenőrzésével, korszerűsítésével és sajtó alá rendezésével készült el és látott napvilágot a Szent-Ivány, a Balassa és a Justh család levéltárának okleveleit tartalmazó három kötetben 1497 regeszta.) A regeszták általában két példányban állnak a kutatás rendelkezésére. Az egyik időrendben, a másik DL-számok rendjében rendezve. Bármelyiket választja a kutató, a regeszták tízezreivel kell számolnia, mert semmiféle mutató nem készült a regesztákhoz. Mintegy harminc évvel ezelőtt felmerült már az igény, hogy valamiféle (elsősorban helységnév szerinti) mutatóra volna szükség. Ekkor az volt a főigazgatói állásfoglalás, hogy ha majd valamennyi oklevélhez elkészül a regeszta, akkor egy vagy több levéltáros átolvassa azokat és aláhúzza a mutatozandó szavakat, amelyeket egy gépírónő külön cédulákra leír, majd a cédulák betűrendezése után készen fog állni a mutató. Az azóta elmúlt harminc év azt mutatja, hogy az elgondolás megvalósítása még néhány generáción át várathat magára, ezért érdemesebb nekikezdeni egy olyan megoldásnak, amely az időrendi mutatólapok adatainak gépi feldolgozásával létrejött adatbázisra épül. Az előző közleményben már többször említett három próbaév (1343, 1433, 1523) tapasztalatai, továbbá a levéltárosoknak az adatelőkészítéshez való előbb említett negatív hozzáállása azt mutatja, hogy a regeszták nem valamennyi adatának számítógépes feldolgozását kell célul kitűzni, hanem csak egyes meghatározott adatokét, amelyek előkészítése és szabványosítása középkori történeti megalapozottsággal nem rendelkező munkatársra is rábízhatok, természetesen megfelelő szakmai irányítás mellett. Az adatok kiválasztásánál azt is figyelembe kell venni, hogy mely adatok keresési lehetősége szolgálja a legtöbb kutatót, továbbá mely adatok iránt mutatkozott az elmúlt évtizedekben a legnagyobb kutatói érdeklődés. E szempontok figyelembevételével az elmúlt évben az alábbi javaslat született: A regeszták adatai közül egyelőre csak négynek a bevitele történjék meg a számítógép adatállományába. Ez a mai gyakorlatban az adatlap négy további rovatának, illetve a rekord négy újabb mezőjének kitöltését jelentené. A négy mező a következő: 9. mező: Az oklevél címzettje, ha van. 12. mező: Az oklevél típusa minden esetben. 14. mező: Az oklevél keltezésének helye, ha van. 15. mező C álmező: Az oklevélkivonatban szereplő birtok/birtokok megyéje/megyéi vagy más igazgatási beosztása (szék, kerület), ha ilyen adat van az oklevélben. E négy mezőnek közös jellemzője és indoka, hogy a számos személy által készített regeszták ezeket az adatokat általában tartalmazzák, illetve a regeszta szövegezése alapján ezek megállapíthatók, továbbá az eddigi adatelőkészítők az ezek kitöltéséhez szükséges ismereteket el tudják sajátítani. Magyarázat az egyes mezőkhöz: 9. mező: Voltak iratjipusok, amelyeknek nem volt címzettjük (pl. elismer-45
