Bakács István: Bevezetés a levéltári munka alapelveibe (Budapest, 1971) 143 p. KÉZIRAT

Segédletek

lük: mindazokra az iratokra való utalások, amelyeket a napi ügyvitel vagy a fiskális érdekek, szem pontijából njízi, igart-rfctak fontosnak, Igy azután nercsok a ;oa.gáncsóktól érkezett kérvényeket _ ner :.iutatóztak, hr.neo: a nádortól vagy a kanaraelnöktől érkezett leiratokat sen. A fordulópontot a XVIII. századbál az iktatás bevezetése jelentette, hiszen ezáltal az iktató-, s velük együtt a mutatókönyveket is rendszeresítették. Maguk a mutatók io pontosabbakká lesznek, iparkodnak mind jobban megközelíteni az egyes iratok tárgyát, nem elégszenek meg egyetlen oinszó. mutatózásával, hanem több cimszó alatt is felveszik a. szóbonforgó ügyiratot. Szokásba jön

r hogy az előadó az ügyiraton !;

pro indioe- megjelöléssel feltünteti azokat a cimssavakat, amelyeket a mutatókba bevezettetni szükségesnek taft, s igy ezek alapján a mutatókat az irattárba helyezés előtt kiegészítik. Magukban a nutatókönyvekben is elkülönítik a személy- és helyneveket, illetve az ezekre utaló cinszavakat, vagyis magukat a mutatókon;''veket nemcsak pontosabbá, dc áttekinthetőbbekké Is teszik. Az iktatással egyidőbon válnak szükségessé a belső kézbesitő-, posta-, kölcsön-, kiodványozá,si- és egyéb nyilvántartákönyvek. A polgárikor hivatalszervei átveszik a korábbi segédkönyvek rendszerét, kiegészítve a fölszerelő- és az idegen számöönyvekkel, Érdekes, hogy a polgári kor alkalmazza a. levélmásolati könyveket is, Mig azonban a levélnásolati könyvek korábban valóságos segédkönyvek voltak, anelyekbe az expediáláskor vagy beérkezéskor ninden egyes levelet bemásoltak, a XIX. századtól afogalnazványokat pótolják, Korábban ezek már azért sen voltak fogalmazványok, mert a végleges szöveget másolták be, s a leveleket a cimzettek betűrendjében mutatósták. A XIX. században fennállott Na-