Bakács István: Bevezetés a levéltári munka alapelveibe (Budapest, 1971) 143 p. KÉZIRAT

Rendezés

munka különböző fázisai egybe kapós olhatók: a. provvnienciák /n fondok/ sz^^n+i sz©*"*"^!

0

A*,»r»i p<iariitjecmofian elvégezhető a tárgyi csoportokra, /tételekre/ való bontás és a nyJCbránvalóan kiselejtezhető iratok eltávolítása, s ez munkák során fogjuk felismerni a rendesendő ixatanync strukturális felépitését is. Az oredetiirattári rendbe visszaállított iratanyag használata, tanulmányozása során nem egyszer jutunk arra a megállapításra, hogy az irattári rend - habár a segédletek legnagyobb része fennmaradt - nem clégiti ki a kutatási igényeket, a hiányzó vagy hibás segédletek pótlása, pedig nagyon időigényes, tehát az iratanyag tovább - illetve átrendezését kell & elvégeznünk, ezen felül például akkor is, ha például bizonyos, a kutatásnál gyakrabban i— gény elt iratanyag a"

1 "*szomélyi vonatkozású iratok kikeresése a segédkönjrvek alapján hosszadalmas és célszerűbb lenne azok szoros betűrendje. Igy ugyanis adott esetben az önmutatós rendszer alapján a kutatási igényeket a segédkönyvek használkatának megtakarításával elégíthetnénk ki. Általában azonban a tovább- vagy átrendezés mind elméletileg, mind gyakorlatilag azonos a rendezésről fentebb elmondottakkal, vagyis hogy az uj rendnek vissza kell tükröznie az iratképzőszerv struktúráját, működési és hatáskörét. Az átrendezésnél azonban figyelembe kell vennünk, hogy az eladdig rendezettnek minősitett, kutatók által használt iratanyagot rendezünk, amelyet még átrendezés idejére sem volna helyes a kutatók elől elzárni, s igy gyakorlatilag a kronológiai-strukturális elvet kell érvényesíteni, vagyis évről évre haladva kell az átrendezést végrehajtani, s miután valamennyi év anyagát az uj szem-