Bakács István: Bevezetés a levéltári munka alapelveibe (Budapest, 1971) 143 p. KÉZIRAT

Rendezés

iratok kerültek. Tehát a visszaállítás le a^éiókos, ellenőrző munkát igényel, s nem árt, ha az iktató vagy más segédkönyvben az ellenőrzött adatokat feltüntetjük /kipipáljuk/. Hangsúlyoznunk kell, hogy a nyilvánvalóan téves bejegyzéseket a segédkönyvekben helyesbiteni kell, hisz a téves bejegyzések mind a kutatót, mind a levéltárost félrevezethetik a sok felesleges munkát okoznak. Ha az iratokat a levéltárban kell rendezni, vagyis az iratoknak uj rendjét kell kialakítani, akkor kiinduló pontunk az, amit a levéltári irat meghatározásánál alapelvként rögzítettünk: a levéltári irat mindig valamely összefüggésben jön létre. A rendezési munkának feladata tehát ezeknek az összefüggéseknek feltárása, felismerése és az iratnak a megfelelő összefüggésekbe való csoportosítása. A proveniencia elve nemcsak azt jelenti, hogy egy iratot valamely hivatalszerv iktató és irattári jelzetekkel, valamint segédletekkel ellátott iratanyagában a megfelelő tétel, alapszám stb. alatt helyezzük el, hanem.hogy mindegyik irat az iratképző szerv működését visszatükröző rendszer megfelelő helyére kerüljön. Ki lehet és ki kell küszöbölni az egykori iktatóhivatal és irattár tévedéseit, Amit tehát egy rossz irattáros elhibázott, az nem megváltoztathatatlan. /Szabad proveniencia elve./ A rendszert, amelybe a nem jelzetes vagy rosszul irattározott, illetve lajstromozott, segédlet nélküli vagy rossz segédlettel ellátott iratanyagot csoportosítjuk, magából az anyag összetételéből kell felépítenünk, amihez azonban természetszerűleg felhasználhatjuk az egykori ügyviteli vagy irattári rend alapelveit is. ftlyan rendezési sémákat, amelyek minden iratanyagra, minden körülmény kö-