Bakács István: Bevezetés a levéltári munka alapelveibe (Budapest, 1971) 143 p. KÉZIRAT
Rendezés
Ezt az iratanyag terjedelme, forrásértéke, rendszer© dönti el, mindenesetre a legkevesebb időt i#4nyl<5 médo', kell választani. Itt azt is számitásba kell venni, bogy az iratanyagot mennyiben használták, idézték a korábbi jelzetek alapján. Ha a jelzetrendszer semmiféle tárgyi vagy időbeli tagolódást nem fejez ki - az iratokat ugy jelzeteitek, lajstromozták, ahogyan azok a rendező lajstromozó kezébe kerültek, s megfelelő tájékoztatást nyújtó segédletek nem maradtak fenn - vagy nem állapitható meg, hogy a szóbanforgó iratanyagot valaha is rendezték vagy irattározták volna, akkor egy uj rendet kell kialakítani. Irodalomból közismert, a kutatók által ismételten hasztólt segédletnélküli iratanyag jelzeteinek megváltoztatása esetén konkordmciajegyzék készítése mindenképpen indokolt, ám ez a gyakorlatban - időigényes voltának következtében - ritkán készíthető el. Ha az eredetileg közölt jelzet és az irat meghatározása pontos volt, az áttekintő jegyzék alapján az iratnak, iratcsoportnak uj jelzete könnyen megállapítható. lm magának az eredeti irattári vagy más rendnek viszszaállitása som történhet pusztán az iratoknak jelzetrendbe való helyesésévcl. A visszaállított rendet a segédletekkel egyeztetni kell. Ugyani.', nem egyszer fordul elő, hogy a segédletekben téves bejegyzések vannak, egyazon szám a— latt két különböző tárgyú ügyiratot iktattak, lajstromoztak. Az iktató és felszerelőkönyvekbe tévesen, rosszul vezették be az adatokat. Az ügyiratoknak ügyiratdarabokba való összevonása is az élő ügyvitelben nem egyszerű helytelenül történt, az ügyiratokból sokszor hiányoznak odatartozó iratok, s viszontra gondatlan tárolás és irattározás következményeképpen az ügyiratokba idegen, nem oda tartozó