Bakács István: Bevezetés a levéltári munka alapelveibe (Budapest, 1971) 143 p. KÉZIRAT

Rendezés

ja, de cz nem ment fel bennünket attól, liogy a rendezés megkezdése előtt az iratképző történetét ne tanulmányoz-zuk, ne ismerjük nag minél vészlyt esebben i^.-<5«lmi vagy más forrásból. /. mó,sik fontos alapelv, hogy a rendezés megkezdése előtt meg kell határoznunk, hogy milyen szintig kívánjuk az anyagot rendezni. Ehhez szükséges tudnunk, hogy általában három szintet különböztetünk meg: a fond, a darabszintet s a kettőjük között álló középszintet. Fond alatt regisztratura vagy gyűjteményjellegü, azaz egységes vagy vegyes provenionciáju iratanyagot értünk. Valamely hivatalnak, vállalatnak, személynek működésével kapósolatban hozzá órkező vagy nála keletkező és rendeltetésszerűen nála maradt iratok Összességét nevezzük rogisztraturának, s következetesképpen regisztratura jellegű fondnak. Egy vállalatra, hivatalra, személyre, eseményre stb, vonatkozó iratok együttese, amely különböző hivatalok, vállalsbk, személyek stb. rgisztraturájá-. ból szakadt ki, levéltári gyűjtemény, illetve gyűjteményjellegű fond, amelyet a fondkialakitó hozott létre /pertinencia elv/, /Vö. LÜSZ, 72. §, /3/ és /4/ beöc,/ Eondszinten való rendezés alatt azt az eljárást értjük, amikor az egy fondhoz tartozó iratokat összegyűjtjük: például egy ömlesztett anyagból különválogatjuk az egyes koncokhoz tartozó iratokat. Könnyű ez a munka akkor, ha az iratképző szerv fejléces előadóiveket használt, nehezebb egy családi levéltárnál, illetőleg akkor, amikor az iratok elemzése utján kell megállapítanunk a fondképzőt. Irányelv, hogy ömlesztett anyagot először iratképzők szerint kell csoportosítani, s ha az anyagit tovább nem