Bakács István: Bevezetés a levéltári munka alapelveibe (Budapest, 1971) 143 p. KÉZIRAT

A levéltári irat és fajtái

natos másolat az irat szövegének osak egyes részeit tartalmazza, a tartalmi pedig csupán az alapszöveg tartalmára utal. Bármelyik iratképző szerv a saját ügykezelésében keletkezett iratokiel, f ogalra zvány okról, segédkönyvi bejegyzésekről kiállíthat hiteles másolatokat, s ugyanezt teheti! a levéltárak a megőrzésükben levő iratokról. A hiteles másolatoknak természetesen formai előirásai vannak. /Záradék, bélyeg, pecsét, aláírás/- A hiteles másolatnak a tisztázattal azonos jogérvénye van. A másolat egyik faja az átirás /transumptum/, amely valamely irat szövegének az átirás körülményeit igazoló másik irat szövegébe való foglalása, gyakran annak megerősítése céljából /conf irma tio, corra-borat io/ . PogaImazványnak nevezik azonban a XIX. század második felétől - a másolópapir rendszeresítése korától - azokat a másolatokat is, amelyeket az eredeti fogalmazvány megsemmisítésével az iratképző szervek az expediálásra kerülő kiadmányokról a másolópapir segítségével készitenek. Végül meg kell jegyeznünk, hogy a hamisítványban is van eredeti elem, ti. a hamisító érdekében célzatosan megváltoztatott szövegrészek ugyancsak bírnak forrásértékkel a hamisító szándékainak megismerése és megértése tekintetében. Általában hamisítványnak nevezzük azokat az iratokát, amelyek keltezésük idejében általános érvényűnek mondható írási'irmától, szövegezéstől és pecsételéstől eltérőek. Az irattani összefoglalásunkat az országgyűlési és a bírósági irattipusok ismertetésévé 1 zárjuk. Itt természetszerűleg nem az országgyűlési hivatalok vagy a bírósági intézmények hivatali ügyizataírói van szó, amelyek azonosak bármely iratképző szerv ügyviteli iratanyagával, hanem