Bakács István: Bevezetés a levéltári munka alapelveibe (Budapest, 1971) 143 p. KÉZIRAT

A selejtezés

nck i elisncróDo

} hoay az í -• -*oIVTT.k Sriműá*ikT>e» nc~hn-fcá— x>o£io-bt éa van viszonylago s értéke. Ez utóbbi attól függ, mennyiretükröződik vissza az irat más fondképzők iratanyagában. Természetes az arra való hivatkozás, hogy valamely iratnak más szerv iratanyagában is meg kell lennie, s igy kiselejtezhető, nem helytálló, mig erről meg nem győződtünk. Háborús károk, durva iratselejtezések során ugyanis megsemmisülhetett ez az irat, s igy a kiselejtezendőnek vélt iratnak önmagában, s nom viszonylagosan van értéke. Ebből a szempontból a selejtezőnek ismernie kell a számbajöhető, s hivatalos kiadványokat is. A selejtezés megkezdése előtt teljesen tájékozottnak kell lenni a selejtezendő iratképző szerv működésével, hatáskörével, politikai és gazdasági életben betöltött szerepével, egész strukturális felépítésével. Az anyagnak tüzetes ismerete alapján tudjuk csak megtalálni az értékmérőt annak megállapításához, hogy melyek azokaz iratok, amelyek az illető iratkópző szerv történetére nézve alapvető fontosságúak. Nyilvánvaló, hogy egy számadásanyag selejtezhető, ha az azokban meglevő adatok a számadáskönyvekben szerepelnek. Például a magyaróvári uradalom számadáskönyveiben az első világháború idejében ismételten szereplnek kiadási tételek a hadifoglyokzsoldjára, élelmezésére vonatkozólag, lm csak a számadáemelléklotekből tudhattuk meg /mert az i— ratanyag elpusztult/, hogy a számadástestben feltüntetett pénzösszeget vagy élelmiszormennyiséget hány és milyen neinzetéiségü és milyen rendfokozatú hadifoljegoly zsoldjára vagy élelmezésére fordították. A rendeletekben előirt ügykörjegyzékek, bármily alapossággal készültek is, keretjegyzékek, s a selejtezőnek esetenként kell alkalmaznia az abban foglalt előírásokat a